Romániának nem sikerült hatékonyan orvosolni a költségvetési kihágását. Az Európai Unió Tanácsa határozatot fogadott el, amelyben jelentős költségvetési korrekciót szorgalmaz Magyarországon is a strukturális hiány kiigazításának folytatása érdekében – közölte az uniós tanács. A GDP 1,8 százalékának megfelelő 2016-os strukturális hiány 2017-ben a GDP 3,1 százalékára nőtt Magyarországon, ami jelentősen, 1,6 százalékponttal eltér a GDP 1,5 százalékában meghatározott középtávú költségvetési célkitűzéstől. A tanács ajánlásai között szerepel az is, hogy az elsődleges államháztartási kiadások nettó nominális növekedése 2018-ban ne haladja meg a 2,8 százalékot, ami a GDP 1 százalékát kitevő éves strukturális kiigazításnak felel meg. Románia esetében ez már a harmadik felszólítás, hogy tegyen lépéseket költségvetési eltérése korrigálására. A tanács felszólítása értelmében a kormányzati kiadások nem haladhatják meg idén a GDP 3,3 százalékát, hiszen a strukturális egyensúly felborult és még ezzel a korlátozással is csak kevesebb mint fél százalékpontos javulásra lehet számítani. Romániának október közepéig kell megküldenie Brüsszelnek a foganatosított intézkedéseket.
Hihetetlen nyomás Belgiumon
Ki hiszi el igazán, hogy Oroszország veszíteni fog Ukrajnában? Ez egy mese, egy teljes illúzió - jelentette ki Bart De…
Tovább...Az EU megtiltaná legkésőbb 2027-ig az orosz földgázimportot
Az Európai Unió Tanácsának elnöksége és az Európai Parlament (EP) képviselői ideiglenes megállapodásra jutottak az orosz földgáz importjának fokozatos megszüntetésére…
Tovább...Vádat emeltek Federica Mogherini ellen
Közbeszerzési csalás és korrupció, összeférhetetlenség és hivatali titoktartás megsértésének gyanújával vádat emelt Federica Mogherini, az Európai Unió korábbi külügyi és…
Tovább...Kidolgozták az Ukrajnának nyújtandó biztonsági garanciákat
Befejeződött az Ukrajnának nyújtandó biztonsági garanciák kidolgozása – jelentette be Emmanuel Macron francia elnök hétfőn Párizsban, ukrán hivatali partnerével, Volodimir…
Tovább...