Magyar állami tulajdonban levő vállalat vásárolta meg és újítja fel Szatmárnémeti reprezentatív épületét, a város régi főterén álló egykori Pannónia szállót – közölte a Transindex.ro portál. Több hírportál és helyi lap írt a tulajdonosváltásról az után, hogy az új tulajdonos képviselői pénteken látogatást tettek a szatmárnémeti polgármesteri hivatalban. A szecessziós műemléképület tulajdonosának a teljes részvénycsomagját a Manevi Zrt. vásárolta meg. A Transindex.ro portál arról írt, hogy a Manevi Zrt. tulajdonosa a magyar állam, a tulajdonosi jogokat pedig a cégben a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. tölti be. A szatmárnémeti polgármesteri hivatal az új tulajdonos képviselőivel folytatott pénteki megbeszélés után azt közölte: kész minden segítséget megadni ahhoz, hogy a város egyik legszebb és leghíresebb épülete mihamarabb visszanyerje régi pompáját.
Az Egyesült Államok négy héttel elhalasztja a holnapra időzített vámok életbe léptetését
Donald Trump hivatalosan is aláírta azt a rendeletet, amelyben az új vámok bevezetésének határidejét július 9-ről augusztus 1-re módosítja – közölte a…
Tovább...Elfogadta a kormány a hiánycsökkentési intézkedéscsomagját
A parlament két házának hétfő délutáni együttes ülésén felelősségvállalással terjesztette elő Ilie Bolojan miniszterelnök a nap folyamán véglegesített törvénytervezetet, amely…
Tovább...Nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene
Az év első öt hónapjában a nyers adatok szerint 2,6 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene 2024 azonos időszakához képest…
Tovább...Felelősséget vállal a kormány a deficitcsökkentő csomagért
Felelősséget vállal az Ilie Bolojan vezette kormány a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetért a képviselőház és a szenátus adásunk…
Tovább...