A luxemburgi székhelyű testület az Adrian Coman román és Claibourn Hamilton amerikai állampolgár ügyében hozott ítéletében kimondja, a házastárs fogalma az uniós állampolgárok és családtagjaik szabad tartózkodáshoz való joga vonatkozásában érvényes az azonos nemű házastársakra is. Coman és Hamilton négy évig éltek együtt az Egyesült Államokban, mielőtt 2010-ben Belgiumban összeházasodtak volna. Ezt követően kérték a román hatóságoktól, közöljék, miként szerezhet házastársként három hónapnál hosszabb időre érvényes tartózkodási jogot Hamilton Romániában. Az ügy évek óta az Alkotmánybíróságnál van, amely többször elhalasztotta a döntést, majd kedvezően véleményezte az alkotmánymódosítási javaslatot, amely egy férj és egy nő közösségeként állapítja meg a házasságot. Az Európai Unió Bíróságának mai döntése nyomán Romániának jogilag el kell ismernie a két férfi között Belgiumban kötött házasságot. A testület közleménye szerint, habár az Európai Unió tagállamai szabadon dönthetnek az azonos neműek házasságának engedélyezéséről, nem akadályozhatják meg a tartózkodási engedély kiadását az azonos nemű, nem uniós országból származó házastársnak. Răzvan Hora?iu Radu, Románia korábbi képviselője a bíróságon azt mondta, a határozat nem kötelezi Romániát, hogy elismerje az azonos neműek házasságát és minden ebből eredő jogot, hanem csak arra, hogy engedélyezze a törvényesen külföldön összeházasodott házastársak tartózkodását az ország területén.
Ukrajnát is érinti a közel-keleti helyzet
Veszélyes precedenst teremt az Oroszország elleni szankciók amerikai feloldása, ugyanis kevesebb pénzt kell juttatni Moszkvának a háborúzásra, nem pedig többet…
Tovább...Orosz agresszióról beszél a védelmi biztos
Valós lehetõsége van annak, hogy Európa orosz agresszióval néz majd szembe - jelentette ki Andrius Kubilius védelemért felelõs uniós biztos…
Tovább...Zsidó iskolánál történt robbanás
Robbanás rongált meg egy zsidó iskolát szombatra virradóra Amszterdamban. Femke Halsema, a város polgármestere szerint "szándékos és gyáva támadás történt…
Tovább...Ursula von der Leyen: Stratégiai baklövés visszatérni az orosz fosszilis tüzelőanyagokhoz
Stratégiai baklövésnek nevezte ma Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, ha Európa visszatérne az orosz fosszilis tüzelőanyagokhoz, ugyanis…
Tovább...