A demokráciát szeretné erősíteni az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusa azzal, hogy jelentést készít a nyelvi jogok önkormányzati érvényesüléséről. Erről Gudrun Molster-Törnström, az önkormányzati kongresszus elnöke beszélt ma Bálványosfürdőn annak a konferenciának a megnyitóján, amely a jelentés elkészítését alapozza meg. Az elnök elmondta: rengeteg panasz érkezik az Európa Tanácshoz azzal kapcsolatban, hogy az önkormányzatok miként alkalmazzák a kisebbségi és regionális nyelvek chartáját, melyet éppen húsz évvel ezelőtt fogadtak el. Az elnök úgy vélte, hogy a nemzeti kisebbségekhez tartozó önkormányzati képviselők nem tudják megfelelő hatékonysággal teljesíteni megbízatásukat, ha nem használhatják az anyanyelvüket. A nyelvi jogok érvényesítése a képviselet hatékonyságát növeli.
Jól van az Iránban hajón rekedt négy román állampolgár
Négy román állampolgár van az iráni hatóságok által több mint egy héttel ezelőtt feltartóztatott MSC Francesca tartályhajó fedélzetén, Románia iráni…
Tovább...Romlott a sajtószabadság helyzete
A világ országainak több mint felét a "nehéz" vagy a "nagyon súlyos" kategóriába sorolta a sajtószabadság szempontjából a Riporterek Határok…
Tovább...Elutasítja az ellenzéki vádakat a kormányfő
Ilie Bolojan tegnap este visszautasította azokat a vádakat, amelyeket az AUR vezetője, George Simion fogalmazott meg a bizalmatlansági indítvány benyújtásakor.…
Tovább...A miniszterelnök a bizalmatlansági indítvány időzítéséről
Az intézkedések azokat zavarták, akik a közpénzeket saját céljaikra használták – nyilatkozta Ilie Bolojan tegnap este a román televizio 1-es…
Tovább...