Az amerikai erőknek előbb vagy utóbb el kell hagyniuk Szíria területét – jelentette ki Bassár el-Aszad szíriai elnök az RT külföldre sugárzó orosz tévéállomásnak. Az államfő hangsúlyozta, hogy visszafoglalják Szíriának azokat a térségeit is, amelyeket az amerikai támogatással bíró kurd-arab koalíció, a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) harcosai foglaltak el az ország északi és keleti részén. Hozzátette, nyitottak arra is, hogy tárgyaljanak az SDF-el, de az amerikaiaknak mindenképpen el kell hagyniuk az országot. Washingtonnak tanulnia kell az Irakban történtekből – figyelmeztetett Aszad, felidézve, hogy Irak jogalap nélküli amerikai megszállása is azzal végződött, hogy az Egyesült Államoknak ki kellett vonnia katonáit.
Cyberbullying ellen foglal állást az Európai Parlament
Az Európai Parlament csütörtökön állásfoglalást fogad el a célzott büntetőjogi rendelkezéseknek, valamint a platformok felelősségének elengedhetetlen szerepéről az internetes megfélemlítés…
Tovább...Kína a világ legnagyobb készleteivel rendelkezik
2025-ben 17 kulcsfontosságú ásvány kitermelésében is első helyen állt Kína – közölte
ma a kínai természeti erőforrások minisztériuma.
Hét év büntetésre ítélték ma a volt dél-koreai elnököt
Jun Szogjol ellen összesen nyolc ügyben emeltek vádat azt követően, hogy szükségállapotot akart bevezetni az országban.
Tovább...EB: A Meta megsértette a digitális szolgáltatásokról szóló szabályozást
A brüsszeli közlemény szerint a Meta nem korlátozza megfelelően a 13 év alatti kiskorúak hozzáférését az Instagramhoz és a Facebookhoz.
Tovább...