Több parlamenti képviselő igazolt át a Victor Ponta által tavaly alapított Pro Románia pártba azóta, hogy a korrupcióellenes ügyészség által megvádolt volt miniszterelnököt két hete első fokon felmentette a legfelsőbb bíróság. Tegnap Nicolae Banicioiu volt egészségügyi miniszter is bejelentette, hogy kilép a PSD-ből és a Pro Romániához csatlakozik. ő már a második volt PSD-miniszter, aki átigazolt Pontához Mircea Dobre egykori idegenforgalmi miniszter után. Rajtuk kívül a Traian Basescu volt államfő vezette Népi Mozgalom Pártjának (PMP) egyik képviselője és a PSD másik három törvényhozója a héten közölte, hogy csatlakozik a Pro Románia párthoz. Ponta szerdán bejelentette, hogy új pártjának már tíz képviselője van, ezért kérvényezni fogja hogy a Pro Románia önálló frakciót alakíthasson.
A kormányfővel és az államelnökkel tárgyalt az OECD küldöttsége
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Romániáról készített gazdasági tanulmánya fontos ajánlásokat fogalmaz meg az adó- és költségvetési reformok, a…
Tovább...Kezdődik a költségvetés parlamenti vitája
Ma kerül a parlament illetékes szakbizottságai elé a 2026-os állami költségvetés tervezete. A képviselők és szenátorok 13 óráig nyújthattak be…
Tovább...Jövő héten dönthet a koalíciós sorsáról a PSD
A költségvetés elfogadása után konzultálni fognak a tagsággal arról, hogy a Szociáldemokrata Párt maradjon-e a kormánykoalícióban, illetve a miniszterelnök élvezi-e…
Tovább...Ismét szavaznak az ügyészjelöltekről
Hétfőn újra szavaz a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács ügyészi részlege Alex Florența és Marius Voineag főügyészjelöltek alkalmasságáról, miután a múlt heti…
Tovább...