Szent György a romániai szárazföldi haderők védőszentje is. Ma, április 23-án országszerte több katonai parádét, koszorúzási ünnepséget szerveznek, illetve egyes alakulatoknál nyílt napot tartanak. A földi alakulatok védőszentjének napján megemlékeznek azokról a katonákról is, akik hazai vagy külföldi hadszíntereken vesztették életüket. Klaus Johannis államelnök az ünnep alkalmából tartott beszédében hangsúlyozta, Romániának fontos, hogy erős, és a jelenlegi technikával felszerelt hadserege legyen. Az államfő azt is elmondta, így a centenáriumi évben azt is hangsúlyoznunk kell, hogy a hadsereg volt az az tartóoszlop, amelyre az állam függetlensége, szuverenitása támaszkodott az elmúlt száz esztendőben.
Elhunyt Takács Csaba, az RMDSZ volt ügyvezető elnöke
Tragikus hirtelenséggel elhunyt pénteken 71 éves korában Takács Csaba, az RMDSZ volt ügyvezető elnöke, a Communitas Alapítvány kuratóriumának elnöke -…
Tovább...Történelmi mélyponton a lej
Rekordot döntött a lej-euró árfolyam. A Román Nemzeti Bank közlése szerint a bankközi árfolyam tegnaphoz képest 4 banival nőtt és…
Tovább...Nő a munkanélküliség
Márciusban 6,1 százalék volt a munkanélküliségi ráta Romániában, 0,1 százalékponttal nagyobb, mint februárban - közölte az Országos Statisztikai Intézet. Az…
Tovább...Figyeljünk egymásra a hegyen
A Salvamont szerint országszerte mintegy 600 hegyimentő áll készenlétben a május 1-jei hosszú hétvégén, amikor megnövekedett turistaforgalomra számítanak a hatóságok.…
Tovább...