Phenjan felfüggeszti nukleáris kísérleteit és rakétatesztjeit, továbbá bezárja nukleáris kísérleti telepét – jelentette be Kim Dzsong Un észak-koreai vezető. Elmondta, április 21-től Észak-Korea leállítja a nukleáris és az interkontinentális rakétákkal végzett kísérleteket. Ezzel egy időben, hogy megerősítsék az atomkísérletek leállítására adott ígéretet, bezárják az ország északi részén lévő nukleáris kísérleti telepet. Észak-Korea egyben csatlakozik a globális nukleáris leszerelési folyamathoz. Nem fog nukleáris fegyvert és azzal kapcsolatos műszaki ismereteket átadni más országoknak – tette hozzá Kim Dzsong Un, aki a Koreai Munkapárt Központi Bizottsága plenáris ülésén beszélt. A fórumot azért rendezték meg, hogy megvitassák az ország új politikáját, amely a gazdaság megerősítésére összpontosít. Elmondta, hogy országa sohasem fog nukleáris fegyvert bevetni, ha nem éri nukleáris fenyegetés vagy provokáció. A bejelentés feltehetőleg összefügg azzal, hogy Kim Dzsong Un április 27-én találkozik Mun Dzse In dél-koreai elnökkel a két országot elválasztó demarkációs vonalon fekvő Panmindzsonban.
Natalija Gorscak: Az EBU 2022-ben egy héten belül kizárta az orosz műsorszolgáltatót, Izrael esetében nem hozott hasonló intézkedést
Szlovénia nem vesz részt a jövő évi Eurovíziós Dalfesztiválon.
Tovább...Tovább emelkedett a thaiföldi, Srí Lanka-i és indonéziai áradások áldozatainak száma
Legkevesebb 1608 halálos áldozatuk van a Thaiföldön, Srí Lankán és Indonéziában pusztító áradásoknak.
Tovább...Heves esőzések sújtják Athént
Készültségbe helyezték ma a hatóságokat Görögországban.
Tovább...A balti államfők szkeptikusan nyilatkoztak a béketárgyalásokról
Lettország, Litvánia és Észtország államfője szkeptikusan nyilatkozott tegnapi rigai találkozójukon az ukrjanai háború lezárását szolgáló béketárgyalások sikeréről.
Tovább...