Igor Dodon moldovai elnök bejelentette, hogy Nemzeti Frontot hoz létre az államiság védelmére, és mindazok részvételére számít, akik ellenzik az ország egyesítését Romániával. Az általa irányított Nemzeti Front megszervezése a jövő hónapban kezdődik és falusi, járási, illetve más közigazgatási szinteken hoznak létre alszervezeteket az államiság védelmében. Felhívta a figyelmet arra, hogy milyen veszélyekkel járnak az egyesüléspártiak felhívásai a moldovai államiság felszámolására. Dodon szerint az unionisták kihasználják azt, hogy az emberek csalódottak az elharapódzott korrupció és más problémák miatt, amelyekhez az Európa-párti kormánykoalíció kilencéves hatalomgyakorlása vezetett. Az év eleje óta Moldovában mintegy 150 helyi tanács nyilatkozatot fogadott el az egyesülés támogatásáról. Erre válaszul több mint 300 település írta alá a nyilatkozatot a moldovai államiság védelméről, elítélve az unionisták cselekedeteit. Az országban összesen nyolcszáz ilyen közigazgatási egység van. A bukaresti parlament március 27-én, Besszarábia és a „román anyaország” egyesülésének 100. évfordulója alkalmából tartott díszülésén ünnepélyes nyilatkozatot fogadott el, amelyben legitim törekvésnek nevezte Románia és a Moldovai Köztársaság újraegyesítésének óhaját, és leszögezte: a román-moldovai újraegyesítés a moldovai állampolgárokon múlik.
Oroszország és az Amerikai Egyesült Államok bukaresti külképviseletéhez fordult Kulcsár-Terza József
A Magyar Polgári Erő elnöke azt kérte a két nagyhatalomtól, hogy diplomáciai tárgyalások során gyakoroljon nyomást Romániára az országban élő magyar közösség jogainak betartása érdekében.
Tovább...Nicușor Dan visszaküldte a parlamentnek a 2002/31-es sürgősségi kormányrendeletet módosító törvényt
Az államfő meglátása szerint a jogszabály jelenlegi formája a 'feszültségek felerősödéséhez' vezethet.
Tovább...Bulgária, Románia és Törökország külügyminiszterei tárgyaltak
A NATO külügyminiszteri találkozója keretében tárgyalt a három ország külügyminisztere.
Tovább...Ausztria támogatja Románia csatlakozását a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez
Ezt Christian Stocker osztrák kancellár jelentette ki.
Tovább...