A Pál utcai fiúk ihlette, több mint 120 négyzetméteres standon minden eddiginél több magyar kiadó mutatkozik be idén a Bolognai Nemzetközi Gyermekkönyv- és Illusztrációs Vásáron. A szakma legrangosabb eseményén 19 magyar műhely legfrissebb nyomtatott és interaktív könyvtermését vehetik kézbe az olvasók március 26. és 29. között, de megismerhetik az elmúlt években nemzetközi sikereket elért magyar alkotók műveit is.Az idén ötvenötödik alkalommal megrendezett bolognai gyerekkönyv-vásárra a világ minden tájáról érkeznek könyvkiadók és illusztrátorok. A rendezvény idei díszvendége Kína. A magyarországi és külhoni magyar gyerekkönyves műhelyek ebben az évben is közös standon mutatkoznak be a KKM-Balassi Intézet Publishing Hungary programjának támogatásával, a Római Magyar Akadémia szervezésében. A pavilon megjelenését a 140 éve született Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk című regénye ihlette, a grafikát a BookR Kids alkotói készítették.
A Hormuzi-szoros lezárása alaposan felkavarta az energiapiacokat
A konfliktus első napjaiban a nyersolaj ára mintegy 8 százalékkal emelkedett, az európai gázár pedig 20 százalékkal ugrott meg. A…
Tovább...Orbán Viktor vétója, az iráni háború és a magas energiaárak fogják uralni az EU-csúcsot
Az Európai Unió 27 vezetője csütörtökön viharos csúcstalálkozóra készül, ahol Magyarország vétója az Ukrajnának nyújtott 90 milliárd eurós hitel ellen,…
Tovább...Ma reggel folytatódott az Astana vontatóhajó elsüllyedése után eltűnt tengerészek keresése
Mint arról tegnapi híradónkban beszámoltunk, tegnap elsüllyedt egy vontatóhajó Midiánál. A vontatóhajó a Rompetrol által üzemeltetett Midia Marine Terminal tulajdonában…
Tovább...Elbocsátások várhatóak az Azomureșnél
A kritikus infrastruktúra részévé teszi a műtrágyagyártást a bukaresti szenátus által március 16-án elfogadott törvénytervezet, amely a marosvásárhelyi Azomureș vegyipari…
Tovább...