A vér szerinti örökösök javára döntött jogerős ítéletében a Maros megyei törvényszék abban a perben, amelyet a Lázár-kastély legnagyobb tulajdonrésszel rendelkező dévai Szent Ferenc Alapítvány indított a többi örökös ellen az örökség felosztása ügyében. Az ítélet jogerőre emelte a segesvári bíróságon tavaly májusban kihirdetett ítéletet. A segesvári bíróság elutasította, hogy a legnagyobb tulajdonrésszel rendelkező Szent Ferenc Alapítvány kapja meg a teljes kastélyt, és nem természetben osztotta el az örökséget a tulajdonosok között. Vormair István örökös a Székelyhon portálnak elmondta, a tulajdonosok a közérdekhez akarják igazítani a kastély rendeltetését. Az épületegyüttes a kultúrát fogja szolgálni, de attól sem zárkóznak el, hogy lakodalmak helyszíne legyen a lovagterem. Az örökös hozzátette: a politikának nincs és nem is lesz helye a reneszánsz falak között.
Elhunyt Sebő Ferenc énekes, népzenekutató, a táncházmozgalom egyik elindítója
79 éves korában meghalt Sebő Ferenc, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas énekes, gitáros, tekerőlantos, dalszerző, népzenekutató és építészmérnök, a…
Tovább...Áprilisi Helikonok
Megjelentek a kolozsvári Helikon irodalmi folyóirat áprilisi lapszámai. Ferencz-Nagy Zoltán ajánlója.
Tovább...Mozaik, 2026. április 21-e
Adásunkban a magyar líra egyik legérzékenyebb hangú alkotójára, az aradi származású Tóth Árpádra emlékezünk születésének 140. évfordulója alkalmából, majd Matei…
Tovább...A tavaly Hollandiában ellopott dák kincsek visszatérnek Romániába
A coțofenești-i arany sisakot és két arany karperecet a Román Nemzeti Történeti Múzeumban, kedden este mutatják be a sajtónak, majd…
Tovább...