Az elmúlt 20 évben jelentős előrelépést tett Románia az igazságszolgáltatási rendszer megerősítése terén – nyilatkozta csütörtökön Bukarestben az Európai Bizottság első alelnöke, Frans Timmermans. „Sok mindent megvalósítottak az elmúlt 11 évben, amióta Románia csatlakozott az Európai Unióhoz, és érvényben van az Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus. Olyan ez, mintha maratonon vennének részt, és az utolsó száz méteren vannak. Én azt üzenem ma önöknek, hogy fussanak tovább, de ne a rossz irányba! Fussanak tovább a célvonal felé, mert nagyon közel van. Már csak egy pár olyan ajánlás maradt, amely teljesítésre vár, de ne álljanak meg, ne topogjanak egy helyben, vagy ne kezdjenek el az ellenkező irányba futni!” – fogalmazott sajtótájékoztatóján Timmermans. Hozzátette: az Európai Bizottság egyik „ambíciója”, hogy 2019 végéig zárja le a Romániával szembeni Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmust, de még vannak teljesítésre váró feladatok. „Az a legfontosabb, hogy az érintettek dolgozzanak együtt, nem egymás ellen” ? mondta az Európai Bizottság első alelnöke, aki a kormányzó pártok vezetőivel és a miniszterelnökkel is konzultált látogatása során.
Tíz lej közelében a prémium a gázolaj
Az elmúlt két hétben kilencedik alkalommal drágult ma az üzemanyag, és a gázolaj ára megközelítette a 10 lejt. A standard…
Tovább...Brüsszel elfogadta az érveket, de nem tudni, ha megkapja Románia a pénzt
Dragoș Pîslaru európai beruházásokért felelős miniszter szerint az Európai Bizottság elfogadta Románia álláspontját arról, hogy teljesítette a bírák és ügyészek…
Tovább...Ma anyanyelvből folytatódott a próba-képességvizsga
Ma a nyolcadikosok próba-képességvizsgájának harmadik napján anyanyelvből mérik fel a nemzeti kisebbségekhez tartozó diákok tudását. Az országos próbafelmérés hétfőn a…
Tovább...Az idén 250 kilométer autópálya épülhet meg
A közlekedési minisztérium idén szerény összegből gazdálkodik, és a nyári költségvetés-kiigazításkor további forrásokra lesz szükség a folyamatban lévő és az…
Tovább...