A Pénzügyminisztérium legalább március elsejéig elhalasztja a 600-as adóbevallás benyújtási határidejét, miután az űrlappal és annak alkalmazásával kapcsolatosan elégedetlenségüket fejezték ki a magánvállalkozók, illetve a béren kívüli jövedelemmel rendelkezők. Ionuţ Mişa ideiglenes pénzügyminiszter a szenátus gazdasági bizottsága előtt azt mondta folyamatban van a 600-as űrlapon szereplő jövedelmek utáni biztosítási hozzájárulások kiszámításának felülvizsgálata és valószínűleg több módosítást eszközölnek. A tárcavezető hozzátette, a tanácskozások végén hoznak döntést, de megtörténhet, hogy akik eddig benyújtották, azoknál a nyilatkozatok érvényesek maradnak, a többieknél pedig a 600-as űrlap benyújtása helyett a személyi szám alapján lehet befizetni a járulékokat.
Történelmi mélyponton a lej
Rekordot döntött a lej-euró árfolyam. A Román Nemzeti Bank közlése szerint a bankközi árfolyam tegnaphoz képest 4 banival nőtt és…
Tovább...Nő a munkanélküliség
Márciusban 6,1 százalék volt a munkanélküliségi ráta Romániában, 0,1 százalékponttal nagyobb, mint februárban - közölte az Országos Statisztikai Intézet. Az…
Tovább...Figyeljünk egymásra a hegyen
A Salvamont szerint országszerte mintegy 600 hegyimentő áll készenlétben a május 1-jei hosszú hétvégén, amikor megnövekedett turistaforgalomra számítanak a hatóságok.…
Tovább...Tovább drágul a kőolaj
Az olajárak emelkedtek, és elérték az amerikai–izraeli–iráni konfliktus kezdete óta mért legmagasabb szintet. Egy hordó Brent nyersolaj ára immár meghaladta…
Tovább...