A Magyar Unitárius Egyház az 1568-as tordai országgyűlés 450. évfordulója alkalmából a vallásszabadság évének nyilvánította 2018-at – jelentették be keddi sajtótájékoztatójukon az egyház elöljárói. A Magyar Unitárius Egyház ettől a dátumtól számítja intézményi létét, így ez az esztendő egyben a vallás közösség négy és fél évszázados évfordulója is. A vallási türelem eszméjéből és az erdélyi felekezetek több évszázados békés együttélésének példájából erőt és hitet meríthetünk a jövő kihívásainak leküzdésére ? mutatott rá az egyházvezető. Az emlékév első rendezvénye szombaton lesz Tordán, ahol hálaadó ünnepséget és emlékjelhagyást tartanak a tordai országgyűlés általi törvényalkotás 450. évfordulóján az erdélyi történelmi egyházak együttműködésében. A főtéri római katolikus templomban közösen adnak hálát a páratlan értékű szellemi örökségért. A hálaadó ünnepségen avatják fel a Vallásszabadság Emlékművét a római katolikus templomkertben ? mondta el Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök.
Árverezés templomépítés javára
Már a templomfalakat húzzák Apahidán. Sikó Csaba helyi lelkipásztor reménykedik, hogy sikerül tél előtt legalább „szárazon” lefedni az épületet. Bibza…
Tovább...Fogyatékosok világnapja volt tegnap
Az ENSZ december 3-át a fogyatékos emberek világnapjává nyilvánította 1992-ben, hogy felhívja a figyelmet a baleset, betegség, születési rendellenesség, katasztrófa…
Tovább...XXIV. csángó napok Csíkszeredában
Mintegy 40 ezer fő beszéli még a magyar nyelv valamely nyelvjárását a moldvai csángók közül, és nemcsak az idősebbek. A…
Tovább...Romániai korszakok, emberek Csibi László rendező szemével
Csibi László filmrendező legújabb dokumentumfilmjét, a Szabadság a hegyen címűt, amely arról szól, Erdélyben hogyan próbálták nézni a magyar foci…
Tovább...