Több száz taxis és buszsofőr sorakoztatta fel járművét ma a kormány épülete előtt az Uber internetes fuvarmegosztó cég és más hasonló vállalkozások tisztességtelennek tartott konkurenciája ellen tiltakozva. A közúti személyszállítási vállalkozásokat tömörítő COTAR konföderáció által szervezett megmozdulás résztvevői annak a joghézagnak a felszámolását követelik, amely lehetővé teszi, hogy az Uber által foglalkoztatott gépjárművezetők személyszállítási engedély nélkül is fizető utasokat vegyenek fel. A taxisok azt kifogásolják, hogy míg az ő működésüket számos engedély beszerzéséhez kötik, és alapfeltétel a kizárólag személyszállításra használt gépkocsi, az Ubernél bárki személyszállításra használhatja autóját. Gabriela Firea bukaresti főpolgármester javaslatára a főváros közgyűlése megszigorította a taxis engedélyek kibocsátásának feltételeit, a határozat értelmében pedig ezentúl ötezer lejig terjedő bírsággal büntetik az engedély nélküli taxis tevékenységet. A sajtó szerint a főpolgármester javaslata elsősorban az Uber ellen irányul. Romániában 2015 februárjában, először Bukarestben kezdte meg működését az amerikai székhelyű Uber, amely Európában is terjeszkedni próbált. Ma már több romániai nagyvárosban – köztük Brassóban, Temesváron és Kolozsváron – is elérhető a szolgáltatás.
December 15-én vitáznak a bizalmatlansági indítványról
A Románia nem eladó - progresszisták nélküli kormányt című bizalmatlansági indítványt december 8-án, hétfőn olvassák fel a parlamentben - döntötte el ma a két ház házbizottsága.
Tovább...A legfelsőbb bíróság megtámadja a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó új törvénytervezetet
A testület ma egyöntetűen határozott erről.
Tovább...Újabb Fidelis-kötvényeket bocsát ki mától a pénzügyminisztérium
A december 5. és 12. között megvásárolható 2, 4 és 6 éves futamidejű lejalapú lakossági Fidelis-kötvények 6,55%-ot, 7,10%-ot és 7,5 százalékot kamatoznak.
Tovább...Egy százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom
A nyers adatok szerinti növekedéshez a nem élelmiszertermékek eladásának 3,2 százalékos, illetve az üzemanyagok forgalmának 1,9 százalékos gyarapodása járult hozzá - közölte ma az Országos Statisztikai Intézet.
Tovább...