Megszavazta a Képviselőház az igazságszolgáltatás átszervezéséről szóló törvénycsomag utolsó két jogszabályát. A reformcsomag szerint külön ügyészség fogja kivizsgálni a bírák és ügyészek által elkövetett törvénysértéseket, de ez nem önálló vádhatóságként, hanem a legfőbb ügyészség újonnan alakuló részlegeként fog működni. Az új szabályok megszüntetnék az ügyészek függetlenségét, és hierarchikus ellenőrzés alá helyeznék őket, másfelől nemcsak lehetővé, hanem egyenesen kötelezővé tennék, hogy az állam kártérítési eljárást indítson azon ügyészek vagy bírák ellen, akik „rosszindulatból, vagy súlyos hanyagságból” hoznak helytelen döntéseket. A tegnapi ülés elején a képviselőház elfogadott egy házszabály-módosítást, amely időkorlátot szab a törvénytervezetek cikkelyenkénti vitájának, felgyorsítandó a törvényalkotási eljárást. A rendelkezést azt követen szavazták meg, hogy múlt héten az ellenzék a vita szándékos elnyújtásával próbálta hátráltatni az igazságszolgáltatási reform elfogadását. A törvénycsomag végső formájáról a kétkamarás parlament szenátusa hivatott dönteni.
December 15-én vitáznak a bizalmatlansági indítványról
A Románia nem eladó - progresszisták nélküli kormányt című bizalmatlansági indítványt december 8-án, hétfőn olvassák fel a parlamentben - döntötte el ma a két ház házbizottsága.
Tovább...A legfelsőbb bíróság megtámadja a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó új törvénytervezetet
A testület ma egyöntetűen határozott erről.
Tovább...Oroszország és az Amerikai Egyesült Államok bukaresti külképviseletéhez fordult Kulcsár-Terza József
A Magyar Polgári Erő elnöke azt kérte a két nagyhatalomtól, hogy diplomáciai tárgyalások során gyakoroljon nyomást Romániára az országban élő magyar közösség jogainak betartása érdekében.
Tovább...Nicușor Dan visszaküldte a parlamentnek a 2002/31-es sürgősségi kormányrendeletet módosító törvényt
Az államfő meglátása szerint a jogszabály jelenlegi formája a 'feszültségek felerősödéséhez' vezethet.
Tovább...