Az amerikai képviselőház költségvetési bizottsága egy módosító indítvánnyal beiktatta a romániai egyházi ingatlan-visszaszolgáltatás ügyét a külügyminisztérium költségvetési törvényébe. A precedens értékű döntés egyúttal szorgalmazza, hogy készüljön jelentés erről a kérdésről – derült ki a New York-i székhelyű Magyar Emberi Jogok Alapítványnak az MTI-hez eljuttatott közleményéből. A testület június 11-én, egy héttel az RMDSZ Kelemen Hunor elnök vezette küldöttségének washingtoni látogatását követően határozott így. Az amerikai törvényhozás magyar frakcióközi csoportjának két társelnöke által megfogalmazott javaslat felszólítja Románia kormányát és az amerikai külügyminisztériumot, hogy 90 napon belül készítsen jelentést azokról a lépésekről, amelyeket az elkobzott egyházi ingatlanok visszaszolgáltatása érdekében tett. A módosító indítványt egyhangúlag fogadta el az amerikai képviselőház költségvetési bizottsága.
Oroszország és az Amerikai Egyesült Államok bukaresti külképviseletéhez fordult Kulcsár-Terza József
A Magyar Polgári Erő elnöke azt kérte a két nagyhatalomtól, hogy diplomáciai tárgyalások során gyakoroljon nyomást Romániára az országban élő magyar közösség jogainak betartása érdekében.
Tovább...Nicușor Dan visszaküldte a parlamentnek a 2002/31-es sürgősségi kormányrendeletet módosító törvényt
Az államfő meglátása szerint a jogszabály jelenlegi formája a 'feszültségek felerősödéséhez' vezethet.
Tovább...Bulgária, Románia és Törökország külügyminiszterei tárgyaltak
A NATO külügyminiszteri találkozója keretében tárgyalt a három ország külügyminisztere.
Tovább...Ausztria támogatja Románia csatlakozását a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez
Ezt Christian Stocker osztrák kancellár jelentette ki.
Tovább...