Hálaadó istentisztelet keretében Küküllőváron felavatták tegnap a magyar állam támogatásával felújított, Árpád-kori falrészeket is őrző középkori református templomot. Az ünnepségen Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériuma egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára úgy vélekedett, hogy a templomfelújítás üzenet Európa és a világ felé arról, hogy az itteni szórványmagyar közösség meg akar maradni kereszténynek és magyarnak. Küküllővár református temploma az okleveleken először 1177-ben említett ispánsági vártól mintegy egy kilométerre délre, a mai település egy dombján áll. Az Árpád-kori falakat is őrző templomot először az 1332 évi pápai tizedjegyzékben említik.
Kiosztották az Oscar-díjakat
Paul Thomas Anderson lett a legjobb rendező, és Egyik csata a másik után című filmje nyerte el a 98. Oscar-díjátadó…
Tovább...Magyar állami kitüntetéseket kaptak Romániában élő vagy innen elszármazott magyar művészek és tudósok
A magyar nemzeti ünnep alkalmából odaítélték idén is a Kossuth-díjakat, a Széchenyi-díjakat, illetve egyéb magyar állami kitüntetéseket. A Kolozsvári Rádió…
Tovább...A Torzulás a témája az idei Székelyföldi Grafikai Biennálénak
Az idén kilencedik alkalommal szervezik meg a Székelyföldi Grafikai Biennálét, a kortárs grafika jelentős nemzetközi szakmai eseményét. A szervezők közlése…
Tovább...Restaurálják az erdélyi fejedelmek portréit
Restaurálják az erdélyi fejedelmek gyulafehérvári Batthyáneumban őrzött portréit. A 11 ritka festményt ezt követően az egykori fejedelmi palotában berendezett múzeumban…
Tovább...