Saját pártja, a kormányzó ZANU-PF is felszólította Robert Mugabe zimbabwei elnököt, hogy mondjon le – jelentette a Herald című állami hírlap. A Reuters hírügynökség értékelése szerint ez a legutóbbi jele annak, hogy Mugabe elvesztette minden hatalmát miután a hadsereg a héten átvette az irányítást az országban. Az ellenzék vezetője az újságíróknak felolvasott közleményében „Robert Mugabe úrnak” és nem elnöknek nevezte a dél-afrikai országot 37 éven át irányító 93 éves politikust – mutatott rá a Reuters brit hírügynökség. A zimbabwei hadsereg szerdán közölte, hogy átvette az ország irányítását Robert Mugabe elnök kormányától. A puccsot azzal indokolták, hogy az elnök körében lévő „bűnözők” ellen léptek fel. A hadsereg igyekszik tiszteletet mutatni a 93 éves vezető, a világ legidősebb államfője iránt azzal, hogy a nyilvánosság előtt elnöknek és a hadsereg főparancsnokának nevezi.
Franciaországba érkezett a kínai elnök
Megérkezett Franciaországba a kínai elnök. Hszi Csin-ping főként a gazdasági együttműködésről tárgyal Emmannuel Macron francia elnökkel, de fontos téma lesz…
Tovább...Egyre több jele van egy közelgő izraeli offenzívának Raffah ellen
Egyre több jele van egy közelgő izraeli offenzívának Rafah ellen. A Hamász megmaradt egységeinek likvidálása céljából közelgő rafahi offenzíva előtt…
Tovább...Az osztrák kancellár DNS-tesztekkel szorítaná vissza a kamu családegyesítéseket
Feltűnően megugrott a családegyesítés miatt beutazási engedélyt kérők száma Ausztriában. A visszaélések csökkentése érdekében az osztrák hatóságok szigorúan fogják ellenőrizni,…
Tovább...Húsz százalékkal csökkenhet a tengeri szállítás Távol-Kelet és Európa között
Húsz százalékkal is visszaeshet a tengeri szállítás kapacitása a Vörös-tengeren tapasztalt fennakadások miatt a második negyedévben a Távol-Kelet és Európa…
Tovább...