Abe Sindzó japán miniszterelnök a Liberális Demokrata Párt hétfői gyűlésén bejelentette, hogy a csütörtöki rendkívüli parlamenti ülésen feloszlatja a törvényhozás alsóházát – mondta el a párt egyik magas rangú tagja. A japán törvények értelmében az ezt követő negyven napon belül új választásokat kell tartani. Kormányzati források szerint a kampányidőszak október 10-én kezdődhet, az előrehozott választásra pedig 22-én kerülhet sor. A miniszterelnök, aki egyben a kormányzó konzervatív párt vezetője is, így akar széles körű támogatottságot szerezni a növekvő észak-koreai fenyegetés miatt átalakításra szoruló biztonságpolitikájának, valamint új jóléti intézkedéseinek.
Cyberbullying ellen foglal állást az Európai Parlament
Az Európai Parlament csütörtökön állásfoglalást fogad el a célzott büntetőjogi rendelkezéseknek, valamint a platformok felelősségének elengedhetetlen szerepéről az internetes megfélemlítés…
Tovább...Kína a világ legnagyobb készleteivel rendelkezik
2025-ben 17 kulcsfontosságú ásvány kitermelésében is első helyen állt Kína – közölte
ma a kínai természeti erőforrások minisztériuma.
Hét év büntetésre ítélték ma a volt dél-koreai elnököt
Jun Szogjol ellen összesen nyolc ügyben emeltek vádat azt követően, hogy szükségállapotot akart bevezetni az országban.
Tovább...EB: A Meta megsértette a digitális szolgáltatásokról szóló szabályozást
A brüsszeli közlemény szerint a Meta nem korlátozza megfelelően a 13 év alatti kiskorúak hozzáférését az Instagramhoz és a Facebookhoz.
Tovább...