Enyhén mérséklődött az éves infláció, a fogyasztói árak augusztusban 1,2 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban – közölte az Országos Statisztikai Intézet. Az előző hónapban 1,4 százalék volt a fogyasztói áremelkedés éves üteme. A tavalyi nyolcadik hónaphoz képest 1,6 százalékkal drágultak az élelmiszerek, 1,56 százalékkal a nem élelmiszerek, míg a szolgáltatások 0,5 százalékkal olcsóbbodtak. A Nemzeti Bank augusztus elején emelte az idei és a jövő évi inflációs előrejelzését. Az új becslés szerint az év végén 1,9 százalékos fogyasztói árnövekedéssel számolnak, jövőre 3,2 százalékos inflációra számítanak. Az éves inflációs ráta az idén került pozitív tartományba, miután másfél évig negatív volt azt követően, hogy a hatóságok több lépésben csökkentették az általános forgalmi adót.
Újabb Fidelis-kötvényeket bocsát ki mától a pénzügyminisztérium
A december 5. és 12. között megvásárolható 2, 4 és 6 éves futamidejű lejalapú lakossági Fidelis-kötvények 6,55%-ot, 7,10%-ot és 7,5 százalékot kamatoznak.
Tovább...Egy százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom
A nyers adatok szerinti növekedéshez a nem élelmiszertermékek eladásának 3,2 százalékos, illetve az üzemanyagok forgalmának 1,9 százalékos gyarapodása járult hozzá - közölte ma az Országos Statisztikai Intézet.
Tovább...A Lukoil benzinkutak jogszerűen működhetnek még
2026 áprilisáig jogszerűen működhetnek a Lukoil benzinkutak.
Tovább...Ausztria támogatja Románia csatlakozását a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez
Ezt Christian Stocker osztrák kancellár jelentette ki.
Tovább...