Hatodik napja zajlanak a Szent György Napok. A fesztivál hétvége előtti napon is több zenei, irodalmi, színházi előadást kínál. Ma délután 5 órától az Evilági együttes Zenerege című, rajzfilmvetítéssel egybekötött lemezbemutató koncertet tart a Művész mozi előadótermében. Ma kezdődik a Szent György Napi utcazene fesztivál is. Délután hat órától a Bod Péter Megyei Könyvtárban a beszélő irodalom sorozatban Németh Gábor magyarországi íróval beszélget Szegő János kritikus. Több színházi előadás is várja a közönséget, a debreceni Vojtina bábszínház előadása, a kolozsvári #Reactor kísérleti alkotóműhely – În viitorul apropiat című előadása, illetve a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió – Közel sincs már e vadság erdeinkben című előadása. A Tein Teaházban ma este fél nyolctól Kiss Tibor Noé magyarországi íróval beszélget Czinki Ferenc író. A Szent György Napok mai napi kínálatában este 8 órától a Blues-kocsmában ad koncertet a hazai blues zene egyik nagyágyúja Vali ?Sir Blues? Răcilă, aki a sepsiszentgyörgyi Black Betty zenekarral lép színpadra. A színház nagytermében este 9 órától Szabó Tibor és zenekara: Meseautó című zenés előadását mutatja be.
Izrael szerepe miatt lemondott az amerikai terrorelhárítási vezető
Joe Kent, az Egyesült Államok Nemzeti Terrorelhárítási Központjának vezetője kedden bejelentette lemondását. Közlése szerint döntését az Iránnal szembeni katonai fellépéssel…
Tovább...Szakadhat a koalíció a költségvetés körüli viták miatt
A parlament költségvetési bizottságai megkezdték a 2026‑os állami költségvetés részletes vitáját. A képviselők sorra szavaznak minden intézmény büdzséjéről, és több…
Tovább...Pálúr János orgonaművész koncertezik Bukarestben
Ma este különleges orgonakoncertet tartanak Bukarestben: Pálúr János magyar orgonaművész lép fel a Szent József‑katedrálisban. A koncert címe Teremtéstörténet, amelyben…
Tovább...Mozaik, 2026. március 17-e
Adásunkban beszélgetést hallhatnak Ferencz Angélával, a Hargita Megyei Kulturális Központ vezetőjével, akit nemrégiben beválasztottak a Kulturális Minisztérium alárendeltségében működő Román…
Tovább...