Több tucat taxis tiltakozott a délelőtt a kormány épülete előtt a kalózkodás miatt. Elégedetlenségük célpontjában az ÜBER alkalmazás áll, amelyet törvénytelennek tartanak. A közlekedési rendőrség becslései szerint több mint 400 taxi, 90 kisbusz és 500 személy vonult ki a reggel a Romániai Engedélyezett Fuvarozók és Szállítók Szövetségének tiltakozására. A szállítók azt szeretnék elérni, hogy a kormány helyezze törvényen kívül az összes online platformot, amely engedély nélkül foglalkozik személyszállítással, nincsenek bejelentve és nem fizetnek adót, illetve azokat is, amelyek anélkül fuvaroznak különböző útvonalakon, hogy versenytárgyaláson nyertek volna erre jogot. A tiltakozók megállapodtak a kormány képviselőivel, hogy 30 napon belül módosítják a taxistörvényt úgy, hogy az már ne tartalmazza az ismételt vagy állandó személyszállítás kifejezést. Vasile Ştefănescu, a szövetség elnöke a Mediafaxnak azt mondta, nem állíthatja, hogy megszűnik az ÜBER, a megállapodás csak annyit irányoz elő, hogy a személyszállítás engedélyköteles lesz. A megállapodás következtében a tiltakozás befejeződött.
A kormányfővel és az államelnökkel tárgyalt az OECD küldöttsége
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Romániáról készített gazdasági tanulmánya fontos ajánlásokat fogalmaz meg az adó- és költségvetési reformok, a…
Tovább...Várják a támogatási igényléseket
Mától fogadja a 2026-os támogatási kampány kifizetési igényléseit a Mezőgazdasági Kifizetési Ügynökség. Az űrlapokat június 5-ig lehet benyújtani. Az intézmény…
Tovább...Alacsonyan repülnek a vadászgépek
Ma országszerte hadgyakorlatot tartanak a román, német, spanyol és amerikai légierő részvételével – közölte a román légierő. A robbanásokkal összetéveszthető…
Tovább...Csökken a foglalkoztatási arány
A tavalyi év utolsó negyedévében a munkaképes korú lakosság foglalkoztatási aránya 62,6 százalékos volt, 0,8 százalékponttal alacsonyabb, mint az előző…
Tovább...