A bruttó hazai termék 0,2 százalékának megfelelő többletet jegyeztek az államháztartásban az első negyedévben – közölte a pénzügyminisztérium. Tavaly ugyanekkor a GDP 0,4 százaléka volt a többlet. Tavalyhoz képest csaknem 16 százalékkal nőttek a jövedelemadóból származó bevételek, és 15 százalékkal a társadalombiztosítási bevételek is. Ugyanakkor az áfából származó bevételek több mint 9 százalékkal estek vissza, miután a kormány január 1-től újabb 1 százalékponttal, 19 százalékra mérsékelte az általános forgalmi adót az egy évvel korábbi négy százalékpontos csökkentés után. A kiadások mértéke elérte az 58 milliárd lejt, ami 10 százalékkal haladja meg a tavalyit. A személyzeti kiadások 16 százalékkal nőttek a béremelések következtében. Románia vállalta, hogy az idei államháztartási hiány nem haladja meg GDP-arányosan a 2,98 százalékot. A Nemzetközi Valutaalap és az Európai Bizottság arra figyelmeztette Bukarestet, hogy a hiány elérheti a 3,7 százalékot, ha nem változtat az állami költségvetés szerkezetén.
Újabb Fidelis-kötvényeket bocsát ki mától a pénzügyminisztérium
A december 5. és 12. között megvásárolható 2, 4 és 6 éves futamidejű lejalapú lakossági Fidelis-kötvények 6,55%-ot, 7,10%-ot és 7,5 százalékot kamatoznak.
Tovább...Egy százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom
A nyers adatok szerinti növekedéshez a nem élelmiszertermékek eladásának 3,2 százalékos, illetve az üzemanyagok forgalmának 1,9 százalékos gyarapodása járult hozzá - közölte ma az Országos Statisztikai Intézet.
Tovább...A Lukoil benzinkutak jogszerűen működhetnek még
2026 áprilisáig jogszerűen működhetnek a Lukoil benzinkutak.
Tovább...Ausztria támogatja Románia csatlakozását a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez
Ezt Christian Stocker osztrák kancellár jelentette ki.
Tovább...