A választási dokumentumok meghamisítása és hivatali visszaélés gyanújával indított ismeretlen tettes ellen bűnvádi eljárást a Főügyészség, miután egy újságíró azt állította, hogy az illetékes hatóságokon kívül más állami intézmények is beavatkoztak a 2009-es elnökválasztásba. Dan Andronic két hete arról írt az Evenimentul Zilei hasábjain leleplezőnek szánt cikket, hogy 2009-ben az erőszakszervezetek vezetői döntő módon befolyásolták a választás kimenetelét. Az elnökválasztás második fordulójában a hivatalban lévő Traian Basescu államfő úgy szerezte meg második ötéves mandátumát, hogy alig több mint fél százalékponttal, 70 ezer szavazattal múlta felül ellenfelét, Mircea Geoana szociáldemokrata pártelnököt, miközben az érvénytelen szavazatok száma megközelítette a 140 ezret.
Kinyomtatott recept vagy elektronikus vénymásolat nélkül is átvehetik gyógyszereiket a páciensek
Az orvosságokat az elektronikus receptkiállító rendszer segítségével adhatják ki a gyógyszerészek.
Tovább...Megérkeztek ma a közel-keleti konfliktusövezetből kimenekített román állampolgárok
A Cătălin Predoiu ügyvivő miniszterelnök által koordinált akció keretében összesen 158 román állampolgárt evakuáltak a konfliktusövezetből.
Tovább...Az SOS Románia párt megtámadta az alkotmánybíróságon a fasiszta, legionárius, rasszista és idegengyűlölő tartalmak terjesztésének büntetését szigorító törvénymódosítás tervezetét
A kihirdetés előtt álló jogszabályjavaslatot múlt szerdán fogadta el döntő házként a képviselőház.
Tovább...A PSD elhalasztotta az Országos Politikai Tanács mára összehívott ülését
A PSD ma koradélután belső vitát tartott volna a kormányzati szerepvállalásról a párt helyi és központi testületeinek mintegy 5 ezer tagja részvételével.
Tovább...