Ezt jelentette be Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök.Eddig több tucat módosító indítványt nyújtottak be a dokumentumhoz, amely két hete alakulata weboldalán található közvitán. A kormány reméli, a jogszabály mielőbb átjut a Parlamenten. A kabinet ígérete szerint ugyanis a közalkalmazotti bértörvény július elsejétől életbe lép.Hónap elejétől három alkalommal halasztották el a tervezet benyújtását a Parlamenthez. Liviu Dragnea azt mondta, ennek ellenére a párt által felvállalt határidő nem módosult, és a dokumentum ma a törvényhozás elé kerül vitára és elfogadásra. Hozzátette: a szociáldemokraták alaposan akarták tanulmányozni a tervezetet, és a jogszabály csupán kis módosításokat szenvedhet jelenlegi változatához képest.Az ellenzék bírálta a dokumentumot, és azt rótta fel a Szociáldemokrata Pártnak, hogy a jövendőbeli kormányra rója a közalkalmazotti bérek növelésének terhét.
Izrael szerepe miatt lemondott az amerikai terrorelhárítási vezető
Joe Kent, az Egyesült Államok Nemzeti Terrorelhárítási Központjának vezetője kedden bejelentette lemondását. Közlése szerint döntését az Iránnal szembeni katonai fellépéssel…
Tovább...Szakadhat a koalíció a költségvetés körüli viták miatt
A parlament költségvetési bizottságai megkezdték a 2026‑os állami költségvetés részletes vitáját. A képviselők sorra szavaznak minden intézmény büdzséjéről, és több…
Tovább...Pálúr János orgonaművész koncertezik Bukarestben
Ma este különleges orgonakoncertet tartanak Bukarestben: Pálúr János magyar orgonaművész lép fel a Szent József‑katedrálisban. A koncert címe Teremtéstörténet, amelyben…
Tovább...Mozaik, 2026. március 17-e
Adásunkban beszélgetést hallhatnak Ferencz Angélával, a Hargita Megyei Kulturális Központ vezetőjével, akit nemrégiben beválasztottak a Kulturális Minisztérium alárendeltségében működő Román…
Tovább...