Robbanóanyagot találtak a stockholmi merénylethez használt teherautóban – jelentette a svéd televízió, meg nem nevezett rendőrségi forrásokra hivatkozva. Stockholm központjában péntek délután egy teherautó behajtott egy sétálóutcába, majd egy bevásárlóközpontnak ütközött. Az elkövető négy embert halálra gázolt, 15-en pedig megsebesültek, többen súlyosan. Az Aftonbladet című svéd napilap értesülése szerint az elsőként letartóztatott gyanúsított egy 39 éves, Üzbegisztánból származó férfi, aki a támadást követően vonattal utazott el Stockholm belvárosából az északi fekvésű Märstába, és ott egy rendőrjárőr fogta el.
Cyberbullying ellen foglal állást az Európai Parlament
Az Európai Parlament csütörtökön állásfoglalást fogad el a célzott büntetőjogi rendelkezéseknek, valamint a platformok felelősségének elengedhetetlen szerepéről az internetes megfélemlítés…
Tovább...Franciaország szakít az amerikai szoftverfüggőséggel
A párizsi kormány bejelentette: két és fél millió állami számítógépet állítanak át Microsoft Windowsról nyílt forráskódú Linux-rendszerekre. A minisztériumoknak őszig…
Tovább...Leminősítette Szlovákiát az S&P Global Ratings
A nemzetközi hitelminősítő elsősorban azzal indokolta a lépést, hogy a gyenge gazdasági növekedés, a magas szociális és védelmi kiadások, valamint…
Tovább...Macron: Európa történelmi pillanat előtt áll
Európa egy „egyedülálló pillanatot” él át, amikor három nagyhatalom vezetője – Donald Trump, Vlagyimir Putyin és Hszi Csin‑ping – egyszerre…
Tovább...