Átadta 12 titkos fegyverraktárának listáját a francia hatóságoknak a Baszk Haza és Szabadság (ETA) nevű terrorszervezet, a francia civil társadalom „béketeremtőinek” közvetítésével – közölték ma az üggyel foglalkozó források. A fegyvereket és robbanóanyagokat rejtő 12 raktár, amelyben az ETA arzenáljának utolsó még megmaradt fegyvereit tárolják, Franciaország délnyugati Pyrénées-Atlantiques megyéjében található, a spanyol határnál. Az Európai Unió által terrorszervezetként besorolt ETA a BBC brit televízióhoz eljuttatott közleményben tudatta, hogy szombaton feladja teljes fegyverzetét. Az észak-spanyolországi Baszkföld függetlenségéért hatvan éven át erőszakkal küzdő csoport „a leszerelés hitelesítésére” a konfliktus lezárásán fáradozó, úgynevezett Nemzetközi Ellenőrző Bizottságot kérte fel. A testületet se a madridi, se a párizsi kormány nem ismeri el, misszióját ugyanakkor pénteken közleményben biztosították támogatásukról a spanyol Baszkföld és Navarra autonóm közösségének kormányai, valamint a franciaországi baszk régió közössége.
Több, mint fél százalékkal nőtt az infláció az Európai Unióban
Az Eurostat csütörtökön közzétett adatai szerint márciusban 2,8 százalékra nőtt az éves infláció az Európai Unióban az előző havi 2,1…
Tovább...Kedvezően alakul a mezőgazdasági támogatások jövője
Romániának előnyt jelent, hogy majdnem 50 százalékkal növelik a mezőgazdaságnak szánt alapokat, amit az Európai Parlament javasolt az Unió következő…
Tovább...Európai megbeszélés a közösségi hálókról
Több európai vezetőt hívott meg videokonferenciára a francia államfő a kiskorúak közösségi hálóhoz való hozzáférése temakörben. Ezt megelőzően Emmanuel Macron…
Tovább...Fiskális válságot okozhat az üzemanyag-válság
Brüsszel óvatosságra inti az uniós tagállamokat az energiaárak emelkedése miatt bevezetett támogatások kapcsán. Az Európai Bizottság szerint az iráni háború okozta…
Tovább...