Felajánlja az aradi önkormányzat a Közép-európai Egyetemnek (CEU), hogy Budapestről költözzön Aradra – jelentette ki Gheorghe Falcă polgármester tegnap. Falcă elmondta, az aradi városvezetés levélben fogja támogatásáról biztosítani a CEU-t, és egyben felajánlja az egyetemnek, hogy költözzön Aradra. A levelet a napokban küldik el a Soros György által finanszírozott felsőoktatási intézmény rektorának, Michael Ignatieffnek. Arad polgármestere hozzátette: két, összesen 6.000 négyzetméter hasznos felületű épületet már ki is jelölt a városvezetés a CEU számára. Gheorghe Falcă úgy nyilatkozott: Arad is ugyanazon közép-európai kultúra része, ugyanazok az értékek vezérlik, mint az egyetemet, amelynek generációk köszönhetik képzettségüket. ‘Sok román, aradiak is, itt tanultak, ezért döntöttünk úgy, hogy elküldjük ajánlatunkat, amely egy olyan város részéről érkezik, amelynek autópályája, vasútja, nemzetközi reptere van’ ? mondta a polgármester, aki részleteiben is szeretné bemutatni javaslatát Michael Ignatieffnek Budapesten.
Ma jár le az atomfegyverek szabályozását biztosító amerikai–orosz egyezmény
A hadászati fegyverzetek csökkentéséről szóló, Új START, START–3 vagy prágai szerződés néven ismert, tíz évre szóló és legfeljebb öt évvel…
Tovább...Eső, havazás, erős szél várható többfelé
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) jelentős mennyiségű csapadékra vonatkozó elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást adott ki csütörtökön az ország hét megyéjére. …
Tovább...Lehet, hogy lesz tanügyminiszter – de a pedagóusok sztrájkra készülnek
Ilie Bolojan kormányfő szerdán bejelentette, hogy a jövő héten valószínűleg kinevezik az új oktatási minisztert, és azt is hozzátette, hogy nincs…
Tovább...Jövő héten hagyja jóvá kormány a közigazgatási csomagot
A közigazgatási intézkedéscsomagot jelenleg az illetékes minisztériumok véleményezik, és a tervezetét jövő héten fogja jóváhagyni a kormány. A miniszterelnök a…
Tovább...