A Nemzetközi Valutaalap szerint Románia költségvetési hiánya idén eléri a 3,7 százalékot, jövőre pedig 3,9 százalékos lesz. Reza Baqir a pénzintézet romániai képviselője azt mondta, a költségvetés merev struktúrára épül a korábbi eredményeket veszélybe sodorhatják az egymást követő lefaragások, valamint a nyugdíjak és bérek sorozatos emelése, amelyek a beruházások kárára történtek. A valutaalap számításai szerint, ha alkalmazzák a kormányprogramban foglalt összes intézkedést, ez a bruttó nemzeti össztermékhez viszonyítva 5,5 százalékos többletkiadást jelentene a következő három évben. A fenntartható gazdasági fejlődés érdekében Romániának át kell irányítania a politikáit a fogyasztásról a beruházásokra és a korrupcióellenes harc támogatására ? mondta a nemzetközi pénzintézet romániai képviselője.
Tíz lej közelében a prémium gázolaj
Az elmúlt két hétben kilencedik alkalommal drágult ma az üzemanyag, és a gázolaj ára megközelítette a 10 lejt. A standard…
Tovább...Brüsszel elfogadta az érveket, de nem tudni, hogy megkapja-e Románia a pénzt
Dragoș Pîslaru európai beruházásokért felelős miniszter szerint az Európai Bizottság elfogadta Románia álláspontját arról, hogy teljesítette a bírák és ügyészek…
Tovább...Az idén 250 kilométer autópálya épülhet meg
A közlekedési minisztérium idén szerény összegből gazdálkodik, és a nyári költségvetés-kiigazításkor további forrásokra lesz szükség a folyamatban lévő és az…
Tovább...Újraindulhat a Kínába irányuló román agrárélelmiszer-export
Florin Barbu mezőgazdasági miniszter bejelentette, hogy három évtized szünet után Románia újraindítja a Kínába irányuló agrár-élelmiszeripari exportot. A miniszter Pekingben…
Tovább...