Békés és alkotmányos keretek között szervezik meg idén is a székely szabadság napját Marosvásárhelyen, és a fiatalabb korosztályt is be akarják vonni a Székelyföld autonómiájáért folytatott küzdelembe – mutattak rá a Székely Nemzeti Tanács vezetői sepsiszentgyörgyi sajtóértekezletükön. Ferencz Csaba, az SZNT tájékoztatási alelnöke elmondta: felvették a kapcsolatot a csendőrséggel, hogy a karhatalom – törvényes kötelezettségének eleget téve – biztosítsa az idei rendezvényt. Emlékeztettek: a csendőrség a korábbi években is megtette ezt, tavaly viszont – bár nem volt rendbontás – megbírságolta a megmozdulás mintegy száz szervezőjét és résztvevőjét. A megemlékezés és tüntetés után a marosvásárhelyi Kultúrpalotában ünnepségen adják át a Székely Nemzeti Tanács Gábor Áron-díját annak az európai parlamenti képviselettel rendelkező Európai Szabad Szövetségnek a képviselőinek, amely kiállt a tavaly megbírságolt szervezők mellett, és magyarázatot kért az eljárásra a román belügyminisztériumtól ? közli az MTI.
Nem fizetnek albérletet a bukaresti képviselőknek és szenátoroknak
A bukaresti ingatlannal rendelkező parlamenti képviselők nem számolhatnák el a fővárosi szállásukért fizetett bérleti díjat, ha elfogadják Ciprian Șerban képviselőházi…
Tovább...Nem tülekednek a miniszterelnök-jelöltek
A kormányprogram nagy része elkészült, de sem a deficitcsökkentési csomaggal, sem a kormányprogrammal nem lehet haladni addig, amíg nincs miniszterelnök-jelölt…
Tovább...A szakszervezetekkel egyeztetett az államfő
Nicușor Dan államelnök hétfőn az Alfa Kartell, az Országos Szakszervezeti Tömb, a CNSLR-Frăția, a Meridian és a Romániai Demokratikus Szakszervezeti…
Tovább...Folytatódnak a kormányalakítási tárgyalások
Ma újra tárgyalóasztalhoz ülnek a PSD, a PNL, az USR és az RMDSZ vezetői, hogy folytassák a kormányalakítási egyeztetéseket, valamint…
Tovább...