Tanúként hallgatta ki tegnap Tőkés László európai parlamenti képviselőt a fővárosi katonai ügyészség az 1989-es forradalom ügyében. Tőkés László szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményben hangsúlyozza, maga is csaknem három évtizede szorgalmazza, hogy megtörténjen az igazságszolgáltatás mind a forradalom idején elkövetett erőszakos cselekmények, mind az 1990-es bányászjárás és a marosvásárhelyi fekete március ügyében. Az EP-képviselő az MTI-nek elmondta: a katonai ügyész kérdései az 1989. december 22. és 30. közötti, vagyis a Ceausescu-rendszer bukása utáni időszakra vonatkoztak, az erőszak ugyanis akkor szedte a legtöbb áldozatot, jóval többet, mint a bukáshoz vezető tüntetések idején. „Magam is úgy érzem, hogy ebben a felelősség az új hatalmat terheli, amely Ion Iliescu nevéhez köthető” – jelentette ki Tőkés László.
Jól van az Iránban hajón rekedt négy román állampolgár
Négy román állampolgár van az iráni hatóságok által több mint egy héttel ezelőtt feltartóztatott MSC Francesca tartályhajó fedélzetén, Románia iráni…
Tovább...Romlott a sajtószabadság helyzete
A világ országainak több mint felét a "nehéz" vagy a "nagyon súlyos" kategóriába sorolta a sajtószabadság szempontjából a Riporterek Határok…
Tovább...Elutasítja az ellenzéki vádakat a kormányfő
Ilie Bolojan tegnap este visszautasította azokat a vádakat, amelyeket az AUR vezetője, George Simion fogalmazott meg a bizalmatlansági indítvány benyújtásakor.…
Tovább...A miniszterelnök a bizalmatlansági indítvány időzítéséről
Az intézkedések azokat zavarták, akik a közpénzeket saját céljaikra használták – nyilatkozta Ilie Bolojan tegnap este a román televizio 1-es…
Tovább...