Legalább hat civil, köztük egy jogász életét vesztette, 30 ember pedig megsebesült, amikor három öngyilkos merénylő megpróbált behatolni ma reggel egy bíróság épületébe a Pakisztán északnyugati részén található Csarszaddában, és egyikük felrobbantotta magát – közölték egészségügyi források. A támadásban mindhárom merénylő is meghalt. A merénylet elkövetőjeként a pakisztáni tálibok egyik szakadár csoportja, a Dzsamaat-ul-Ahrar jelentkezett. A csoport nemrég jelentette be, hogy újabb offenzívát indít számtalan célpont – köztük az igazságszolgáltatás – ellen. A múlt héten több mint százan vesztették életüket a pakisztáni tálibok és az Iszlám Állam dzsihadistái által elkövetett merényletekben. A pakisztáni biztonsági erők azóta országszerte fokozott készültségben vannak.
Izrael szerepe miatt lemondott az amerikai terrorelhárítási vezető
Joe Kent, az Egyesült Államok Nemzeti Terrorelhárítási Központjának vezetője kedden bejelentette lemondását. Közlése szerint döntését az Iránnal szembeni katonai fellépéssel…
Tovább...Külügy: Románia nem vesz részt a Közel‑Keleten zajló háborúban
Románia nem vesz részt a Közel‑Keleten zajló háborúban, és továbbra is a feszültség csökkentését célzó diplomáciai erőfeszítéseket tartja elsődlegesnek –…
Tovább...Az UEFA elveszítheti adómentességét Svájcban, ha nem zárja ki Izraelt
A svájci Vaud kanton parlamentje ma szavaz arról a javaslatról, amelynek indoklása szerint az izraeli labdarúgó‑szövetség továbbra is mérkőzéseket rendez…
Tovább...Izrael azt állítja, kiiktatta Irán biztonsági főnökét
Izrael közölte, hogy megölte Ali Laridzsánit, Irán biztonsági főnökét, valamint Gholamreza Szolejmanit, a Baszídzs milícia vezetőjét. Laridzsáni lenne a legmagasabb…
Tovább...