Ítélet végrehajtási kifogást emelt Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt elnöke abban a 2012-es, az akkori államfő leváltásáról kiírt népszavazással kapcsolatos korrupciós ügyben, amelyben két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte tavaly a legfelsőbb bíróság. A két hete benyújtott rendkívüli jogorvoslati kérelem elbírálását ma kezdte meg a bukaresti törvényszék. Dragnea arra hivatkozott keresetében, hogy tíz hónap elteltével sem kapta meg a jogerős ítélet indoklását, amelyet a végzés kimondásától számított 30 napon belül kellett volna kiadnia az ügyében eljáró legfelsőbb bíróságnak. Liviu Dragneát ez a jogerős bírósági ítélet akadályozta meg abban, hogy magának követelje a miniszterelnöki tisztséget, miután pártja a voksok több mint 46 százalékát megszerezve tavaly decemberben megnyerte a parlamenti választásokat. Dragnea ellen egy másik ügyben is vádat emelet a DNA, így ha még egyszer bűnösnek találja a bíróság, az első ügyben kiszabott börtönbüntetését is le kell töltenie.
Szakadhat a koalíció a költségvetés körüli viták miatt
A parlament költségvetési bizottságai megkezdték a 2026‑os állami költségvetés részletes vitáját. A képviselők sorra szavaznak minden intézmény büdzséjéről, és több…
Tovább...A kormányfővel és az államelnökkel tárgyalt az OECD küldöttsége
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Romániáról készített gazdasági tanulmánya fontos ajánlásokat fogalmaz meg az adó- és költségvetési reformok, a…
Tovább...Kezdődik a költségvetés parlamenti vitája
Ma kerül a parlament illetékes szakbizottságai elé a 2026-os állami költségvetés tervezete. A képviselők és szenátorok 13 óráig nyújthattak be…
Tovább...Jövő héten dönthet a koalíciós sorsáról a PSD
A költségvetés elfogadása után konzultálni fognak a tagsággal arról, hogy a Szociáldemokrata Párt maradjon-e a kormánykoalícióban, illetve a miniszterelnök élvezi-e…
Tovább...