Romániában letartóztatták egy múlt év végén elkövetett, 5,2 millió euró értékű párizsi ékszerlopás gyanúsítottját – közölte honlapján a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT). Az ügyészek közleménye szerint a román férfi állatszakértőnek kiadva magát december 30-án egy drágakövekkel és ékszerekkel kereskedő svájci cég párizsi kirendeltségén kikért tanulmányozásra két csiszolatlan gyémántot és két gyémántberakású nagy értékű gyűrűt. A drágakövek tanulmányozása után közölte, hogy nem vásárolja meg ezeket, és az eladó figyelmetlenségét kihasználva egy másik, azonos kivitelezésű dobozt adott vissza, mint amiben a nagy értékű drágaköveket átvette, majd távozott. A román férfi két szerb állampolgárral közösen tervezte el, és hajtotta végre az 5,2 millió euró értékű lopást. Az osztozkodást követően az egyik csiszolatlan gyémántot és az egyik gyűrűt tarthatta meg magának. A gyanúsított a csiszolatlan gyémántot még Romániába való visszatérése előtt eladta két izraeli állampolgárnak, a gyűrűre pedig Romániában keresett vevőt, amikor lecsaptak rá a hatóságok.
Ukrajnát is érinti a közel-keleti helyzet
Veszélyes precedenst teremt az Oroszország elleni szankciók amerikai feloldása, ugyanis kevesebb pénzt kell juttatni Moszkvának a háborúzásra, nem pedig többet…
Tovább...Orosz agresszióról beszél a védelmi biztos
Valós lehetõsége van annak, hogy Európa orosz agresszióval néz majd szembe - jelentette ki Andrius Kubilius védelemért felelõs uniós biztos…
Tovább...Zsidó iskolánál történt robbanás
Robbanás rongált meg egy zsidó iskolát szombatra virradóra Amszterdamban. Femke Halsema, a város polgármestere szerint "szándékos és gyáva támadás történt…
Tovább...Ursula von der Leyen: Stratégiai baklövés visszatérni az orosz fosszilis tüzelőanyagokhoz
Stratégiai baklövésnek nevezte ma Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, ha Európa visszatérne az orosz fosszilis tüzelőanyagokhoz, ugyanis…
Tovább...