Az egyiptomi legfelső közigazgatási bíróság helybenhagyta azt a döntést, miszerint érvénytelen az ország vízi határáról Szaúd-Arábiával tavaly kötött egyezmény, amelynek értelmében Kairó átadna két stratégiai fontosságú vörös-tengeri szigetet Rijádnak. A testület döntése szerint az Akabai-öböl bejáratánál található két lakatlan sziget, Tírán és Szanáfír Egyiptom fennhatósága alá tartozik, nem pedig szaúdi terület, ahogy azt a kairói vezetés állítja. A bíróság ezzel keresztülhúzta az Abdel-Fattáh esz-Szíszi vezette kormány azon tervét, hogy a két sziget kerüljön vissza – az észak-afrikai országnak Mohamed Murszi demokratikusan megválasztott iszlamista elnök 2013-as elűzésekor jelentős pénzügyi támogatást nyújtó – Rijád felügyelete alá. (MTI)
Izrael szerepe miatt lemondott az amerikai terrorelhárítási vezető
Joe Kent, az Egyesült Államok Nemzeti Terrorelhárítási Központjának vezetője kedden bejelentette lemondását. Közlése szerint döntését az Iránnal szembeni katonai fellépéssel…
Tovább...Külügy: Románia nem vesz részt a Közel‑Keleten zajló háborúban
Románia nem vesz részt a Közel‑Keleten zajló háborúban, és továbbra is a feszültség csökkentését célzó diplomáciai erőfeszítéseket tartja elsődlegesnek –…
Tovább...Az UEFA elveszítheti adómentességét Svájcban, ha nem zárja ki Izraelt
A svájci Vaud kanton parlamentje ma szavaz arról a javaslatról, amelynek indoklása szerint az izraeli labdarúgó‑szövetség továbbra is mérkőzéseket rendez…
Tovább...Izrael azt állítja, kiiktatta Irán biztonsági főnökét
Izrael közölte, hogy megölte Ali Laridzsánit, Irán biztonsági főnökét, valamint Gholamreza Szolejmanit, a Baszídzs milícia vezetőjét. Laridzsáni lenne a legmagasabb…
Tovább...