Megfosztják tábornoki rangjuktól Wojciech Jaruzelskit és Czeslaw Kiszczakot, a 35 éve kihirdetett lengyelországi hadiállapot fő felelőseit – közölte Antoni Macierewicz nemzetvédelmi miniszter. Macierewicz erről a döntésről a hadiállapot bevezetésének mai évfordulója alkalmából tartott sajtóértekezletén számolt be, bejelentve, hogy tárcája jogi lépéseket kezdeményezett a két néhai lengyel kommunista pártállami vezető posztumusz lefokozására. Az 1981. december 13-án hajnalban az akkori lengyel kommunista miniszterelnök, Wojciech Jaruzelski tábornok által kihirdetett, 1982. december 31-én felfüggesztett hadiállapot több tucat ember halálával és tízezrek internálásával járt. A halálos áldozatok számát máig nem sikerült pontosan megállapítani, egyes források 56, mások több mint száz kioltott emberi életről beszélnek. Az 1981-ben a belügyminiszteri posztot betöltő Czeslaw Kiszczak tavaly novemberben, Wojciech Jaruzelski pedig 2014-ben hunyt el.
Hihetetlen nyomás Belgiumon
Ki hiszi el igazán, hogy Oroszország veszíteni fog Ukrajnában? Ez egy mese, egy teljes illúzió - jelentette ki Bart De…
Tovább...Az EU megtiltaná legkésőbb 2027-ig az orosz földgázimportot
Az Európai Unió Tanácsának elnöksége és az Európai Parlament (EP) képviselői ideiglenes megállapodásra jutottak az orosz földgáz importjának fokozatos megszüntetésére…
Tovább...Vádat emeltek Federica Mogherini ellen
Közbeszerzési csalás és korrupció, összeférhetetlenség és hivatali titoktartás megsértésének gyanújával vádat emelt Federica Mogherini, az Európai Unió korábbi külügyi és…
Tovább...Kidolgozták az Ukrajnának nyújtandó biztonsági garanciákat
Befejeződött az Ukrajnának nyújtandó biztonsági garanciák kidolgozása – jelentette be Emmanuel Macron francia elnök hétfőn Párizsban, ukrán hivatali partnerével, Volodimir…
Tovább...