A Teljhatalomért felelős Bizottság elnökévé választották Romániát a Vegyi fegyverek Betiltásával foglalkozó Szervezet hágai közgyűlésén. Brânduşa Predescu, Románia hágai nagykövete elmondta, a mandátum egy évre szól. Románia 1997 óta tagja a nemzetközi szervezetnek, amely 2013-ban Béke Nobel-díjat kapott a szíriai vegyi fegyverek megsemmisítésében való részvételéért.
Ma áll össze az új vajdasági kormány
Ma tartja jelenlegi összetételében a második ülését a vajdasági tartományi képviselőház. Az ülés napirendjén mindössze két pont szerepel: a tartományi kormány…
Tovább...Johannis Washingtonban
Klaus Johannis államelnök munkalátogatáson tartózkodik Washingtonban, ahol ma veszi át az Atlanti Tanács nevű agytröszt vezetőjétől a Distinguished International Leadership Award kitüntetést, amit a kimagasló pályafutása, Románia…
Tovább...Magyarország különválasztaná a Moldova és Ukrajna európai integrációjával kapcsolatos döntéseket
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfő este a Facebook-oldalán azt írta: úgy látják, hogy Moldova felkészülése kifejezetten jól halad, ehhez…
Tovább...Megkezdte ötödik elnöki mandátumát Vlagyimir Putyin
Oroszország nem utasítja el a párbeszédet a nyugati országokkal –mondta Vlagyimir Putyin, miután letette ötödik államfői esküjét a Kremlben. Az…
Tovább...