Csak részben oldja meg az erdőtulajdonosok gondjait az, hogy ingyenes védelmet biztosít az állam az erdős területeken nyilatkozta Csibi Magor, a Természetvédelmi Világalap romániai vezetője a maszol.ro-nak. Csibi Magor szerint jó lépés, hogy az állam ingyenes erdővédelmet nyújt a 30 hektáros vagy annál kisebb erdős területeken, de nem elégséges. A kormány az ingyenes erdővédelemről múlt héten határozott, de már 2007-ben az uniós csatlakozáskor volt vállalása erre vonatkozólag, csak a 2008-as erdőtörvényt utóbb nem alkalmazták. Kártérítést sem fizettek azoknak a tulajdonosoknak, akiknek erdős területeit védetté nyilvánították, ez volt ugyanis a másik vállalás. A múlt heti kormányhatározat ezért csak korlátozott mértékben pozitív intézkedés az illetékes szerint. A kártérítés hiánya miatt számos erdőtulajdonos érzi úgy, hogy védett területté nyilvánított tulajdonuk inkább teher, mint előny, hiszen védett területen még a tűzifa sem termelhető ki.
Történelmi mélyponton a lej
Rekordot döntött a lej-euró árfolyam. A Román Nemzeti Bank közlése szerint a bankközi árfolyam tegnaphoz képest 4 banival nőtt és…
Tovább...Nő a munkanélküliség
Márciusban 6,1 százalék volt a munkanélküliségi ráta Romániában, 0,1 százalékponttal nagyobb, mint februárban - közölte az Országos Statisztikai Intézet. Az…
Tovább...Figyeljünk egymásra a hegyen
A Salvamont szerint országszerte mintegy 600 hegyimentő áll készenlétben a május 1-jei hosszú hétvégén, amikor megnövekedett turistaforgalomra számítanak a hatóságok.…
Tovább...Jól van az Iránban hajón rekedt négy román állampolgár
Négy román állampolgár van az iráni hatóságok által több mint egy héttel ezelőtt feltartóztatott MSC Francesca tartályhajó fedélzetén, Románia iráni…
Tovább...