Tegnap kezdődött Kolozsváron az Interferenciák színházi fesztivál.Az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál ötödik kiadására tizenhárom országból összesen húsz meghívott társulat érkezik Kolozsvárra. A fesztivál idei kiadásának mottója Az idegen Odüsszeiája. A rendezvény a kortárs világszínház jelentős társulatainak produkcióin keresztül közelíti meg az idegenség tematikáját. A fesztivál a ljubljanai Szlovén Nemzeti Drámai Színház Faust című előadásával kezdődött meg tegnap este. A fesztivál történetében először lesz látható Kolozsváron orosz, ír, macedón, luxemburgi és szlovén társulat, de visszajáró társulatokkal, művészekkel is találkozhat majd a közönség, ilyen például a harmadik alkalommal fellépő koreai pansori-előadó, Jaram Lee, aki ebben az évben egy Marquez-feldolgozást hoz el Kolozsvárra.
A kormányfővel és az államelnökkel tárgyalt az OECD küldöttsége
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Romániáról készített gazdasági tanulmánya fontos ajánlásokat fogalmaz meg az adó- és költségvetési reformok, a…
Tovább...Kezdődik a költségvetés parlamenti vitája
Ma kerül a parlament illetékes szakbizottságai elé a 2026-os állami költségvetés tervezete. A képviselők és szenátorok 13 óráig nyújthattak be…
Tovább...Jövő héten dönthet a koalíciós sorsáról a PSD
A költségvetés elfogadása után konzultálni fognak a tagsággal arról, hogy a Szociáldemokrata Párt maradjon-e a kormánykoalícióban, illetve a miniszterelnök élvezi-e…
Tovább...Ismét szavaznak az ügyészjelöltekről
Hétfőn újra szavaz a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács ügyészi részlege Alex Florența és Marius Voineag főügyészjelöltek alkalmasságáról, miután a múlt heti…
Tovább...