Az embertelen körülmények között raboskodó romániai elítéltek büntetésének lerövidítéséről fogadott el törvénytervezetet szerdán a kormány. A dokumentum szerint minden elítéltnek, akit olyan közös cellában tartanak fogva, ahol nem jut legalább 3 négyzetméter egy rabra, harminc naponként három nappal rövidülne a büntetése. A büntetés lerövidítését nem kell majd külön kérvényezniük az érintett raboknak: erről a fogva tartási körülményeket vizsgáló bizottságok jelentése alapján döntenének a törvény hatályba lépését követő két hónapon belül a büntetés-végrehajtási intézetek. Mint ismeretes, júliusban több börtönben napokig éhségsztrájkot folytattak a rabok arra panaszkodva, hogy embertelen, megalázó körülmények között tartják fogva őket. Az elítéltek által követelt közkegyelem helyett dolgozták ki az igazságügyi tárcánál a szerdán elfogadott törvénytervezetet, amelyről már a decemberben megválasztandó új parlamentnek kell döntenie. A most kidolgozott törvényt ideiglenes megoldásnak szánják, amely 2022 végéig maradna érvényben, azzal a feltétellel, hogy addig sikerül elegendő hellyel bővíteni a börtönök kapacitását. Romániában mintegy 30 ezer elítéltet tartanak fogva az ország 45 börtönében.
Figyeljünk egymásra a hegyen
A Salvamont szerint országszerte mintegy 600 hegyimentő áll készenlétben a május 1-jei hosszú hétvégén, amikor megnövekedett turistaforgalomra számítanak a hatóságok.…
Tovább...Figyeljünk oda kinek fizetjük ki az útadót
Nem engedélyezett portál szed be útadó illetéket - figyelmeztet a közúti infrastruktúrát kezelő országos hatóság (CNAIR). Az erovinieta.net portálon a…
Tovább...Pénzügyminiszter: A kamatszint 7,3%-ra emelkedett
A pénzügyminiszter szerint fennáll a veszélye annak, hogy Románia államadós-besorolása a „junk” kategóriába csúszik.
Tovább...AEI: A május elsejei ünnep drágulásokat és helyi ellátási zavarokat hozhat
Az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke, Dumitru Chisăliță szerint a következő napokban 9,4-9,6 lejre emelkedhet a gázolaj literenkénti ára, és…
Tovább...