Klaus Johannis elnök szerint Románia túl hosszú ideig játszotta a jó tanuló szerepét az Európai Unióban, és elérkezett az ideje annak, hogy kezdeményező módon szóljon bele az EU jövőjéről szóló vitába. Az államfő a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem európai tanulmányok karának a vitafórumán tartott előadást és válaszolt a diákok kérdéseire tegnap délután. Úgy vélte: helye van a mérlegkészítésnek és a saját szerep újragondolásának, hiszen 2017 január elsején lesz tíz éve annak, hogy Románia belépett az Unióba. Hozzátette: a határozottabb fellépésre az is jó lehetőséget biztosít, hogy 2019 első félévében Románia fogja betölteni az EU soros elnökségét. Hallgatói kérdésre válaszolva elmondta: Románia továbbra is meg akarja őrizni a Moldovával kialakított sajátos kapcsolatát. Kijelentette, Románia a moldovai intézmények támogatásával értetheti meg Moldova lakóival, hogy nem bekebelezni akarja Moldovát, hanem segítő kezet kíván számára nyújtani az ország európai integrációjához.
Jól van az Iránban hajón rekedt négy román állampolgár
Négy román állampolgár van az iráni hatóságok által több mint egy héttel ezelőtt feltartóztatott MSC Francesca tartályhajó fedélzetén, Románia iráni…
Tovább...Romlott a sajtószabadság helyzete
A világ országainak több mint felét a "nehéz" vagy a "nagyon súlyos" kategóriába sorolta a sajtószabadság szempontjából a Riporterek Határok…
Tovább...Elutasítja az ellenzéki vádakat a kormányfő
Ilie Bolojan tegnap este visszautasította azokat a vádakat, amelyeket az AUR vezetője, George Simion fogalmazott meg a bizalmatlansági indítvány benyújtásakor.…
Tovább...A miniszterelnök a bizalmatlansági indítvány időzítéséről
Az intézkedések azokat zavarták, akik a közpénzeket saját céljaikra használták – nyilatkozta Ilie Bolojan tegnap este a román televizio 1-es…
Tovább...