Életének 97. évében vasárnap elhunyt Ferencz Béla, az Ervin atyaként ismert ferences szerzetes – közölte honlapján az erdélyi ferences rendtartomány. Ervin atya 1920. május 10-én született Gyergyószárhegyen 1938. október 6-án, Medgyesen öltötte magára Szent Ferenc ruháját a Kisebb Testvérek Rendjének Erdélyi Tartományában, és 1943. június 20-án, Gyulafehérváron Márton Áron püspök szentelte pappá. Lelkipásztorként egyebek között Kolozsváron, Székelyudvarhelyen, Zetelakán, Tornyán, Désen, Déván, Fogarason szolgált. Életét az evangéliumért és az igazságért való kiállás jellemezte, amelyért a kommunizmus ideje alatt két alkalommal is bebörtönözték – áll a ferences rendtartomány gyászjelentésében. Életútjának elismeréseként 2006-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti keresztjével tüntették ki. Ervin atyáért a csíksomlyói kegytemplomban mutatnak be ma 16 órától engesztelő szentmise áldozatot. Kedden Gyergyószárhegyen ravatalozzák fel, temetésére pedig szerdán, a 13 órakor kezdődő szentmise után kerül sor a gyergyószárhegyi ferences kolostor temetőjében.
Szakadhat a koalíció a költségvetés körüli viták miatt
A parlament költségvetési bizottságai megkezdték a 2026‑os állami költségvetés részletes vitáját. A képviselők sorra szavaznak minden intézmény büdzséjéről, és több…
Tovább...A kormányfővel és az államelnökkel tárgyalt az OECD küldöttsége
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Romániáról készített gazdasági tanulmánya fontos ajánlásokat fogalmaz meg az adó- és költségvetési reformok, a…
Tovább...Kezdődik a költségvetés parlamenti vitája
Ma kerül a parlament illetékes szakbizottságai elé a 2026-os állami költségvetés tervezete. A képviselők és szenátorok 13 óráig nyújthattak be…
Tovább...Jövő héten dönthet a koalíciós sorsáról a PSD
A költségvetés elfogadása után konzultálni fognak a tagsággal arról, hogy a Szociáldemokrata Párt maradjon-e a kormánykoalícióban, illetve a miniszterelnök élvezi-e…
Tovább...