A Szociáldemokrata Párt törvénytervezetet nyújtott be a szenátushoz a melegházasság elleni népszavazás megszervezéséről, annak reményében, hogy a referendumot a december 11-i parlamenti választásokkal egyszerre lehet lebonyolítani – közölte a Hotnews.ro hírportál. Liviu Dragnea, a PSD elnöke később cáfolta, hogy ez lenne a párt szándéka. Romániában a Koalíció a családért nevű, a többségi román ortodox egyházhoz közel álló civil szervezet a többi keresztény egyház támogatásával több mint hárommillió támogató aláírást gyűjtött össze ahhoz a polgári kezdeményezéshez, amelyben azt követelik, hogy az alkotmány „egy férfi és egy nő önkéntes elhatározásával létrehozott házasságaként” határozza meg a családot (a jelenlegi alkotmány „házastársakat” említ). Az alkotmánymódosító törvénytervezet kedvező véleményezést kapott a szenátus szakbizottságaiban, hatályba lépéséhez mind a szenátus, mind a képviselőház plénumának kétharmados többséggel kell elfogadnia, majd érvényes és eredményes népszavazásnak kell megerősítenie. A referendumot az alkotmánymódosító törvény parlamenti elfogadásától számított 30 napon belül, egy különleges törvény alapján kell kiírni.
Szakadhat a koalíció a költségvetés körüli viták miatt
A parlament költségvetési bizottságai megkezdték a 2026‑os állami költségvetés részletes vitáját. A képviselők sorra szavaznak minden intézmény büdzséjéről, és több…
Tovább...A kormányfővel és az államelnökkel tárgyalt az OECD küldöttsége
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Romániáról készített gazdasági tanulmánya fontos ajánlásokat fogalmaz meg az adó- és költségvetési reformok, a…
Tovább...Kezdődik a költségvetés parlamenti vitája
Ma kerül a parlament illetékes szakbizottságai elé a 2026-os állami költségvetés tervezete. A képviselők és szenátorok 13 óráig nyújthattak be…
Tovább...Jövő héten dönthet a koalíciós sorsáról a PSD
A költségvetés elfogadása után konzultálni fognak a tagsággal arról, hogy a Szociáldemokrata Párt maradjon-e a kormánykoalícióban, illetve a miniszterelnök élvezi-e…
Tovább...