Sikernek bizonyult az a „kísérlet”, amelyre az 1990-es évek elején szánta el magát Románia, amikor alkotmányba foglalta a területén élő valamennyi nemzeti kisebbség jogát a parlamenti képviseletre – hangoztatta Klaus Johannis államfő. Az elnök a Nemzeti kisebbségi frakció 1990-2016 című könyv bemutatója alkalmával a parlamentben méltatta országa kisebbségpolitikáját. Johannis „hatalmas lehetőségnek” nevezte Románia etnikai, felekezeti és kulturális sokszínűségét, és kifejezte meggyőződését, hogy tapasztalatával „jelentősen és hitelesen” járul hozzá az európai építkezéshez. Johannis részben „érzelmi” okokkal magyarázta jelenlétét a könyvbemutatón, arra hivatkozva, hogy maga is tagja a német kisebbségnek, de nem titkolta, hogy a közelgő választásokat is szem előtt tartotta. A Romániában bejegyzett nemzeti kisebbségi szervezetek közül egyedül az RMDSZ lépte át eddig valamennyi választáson a román pártokra is érvényes (ötszázalékos) parlamenti küszöböt. Azoknak a kisebbségi szervezeteknek, amelyek nem lépik át a küszöböt, nemzetiségenként egy-egy helyet garantál a Képviselőházban a választási törvény, ha az egy mandátumhoz szükséges voksok legalább öt százalékát megszerzik. A könnyített módszerrel általában 18 kisebbség küldhet egy-egy képviselőt a kétkamarás törvényhozás alsóházába, és ők önálló frakciót alkotnak.
Szakadhat a koalíció a költségvetés körüli viták miatt
A parlament költségvetési bizottságai megkezdték a 2026‑os állami költségvetés részletes vitáját. A képviselők sorra szavaznak minden intézmény büdzséjéről, és több…
Tovább...A kormányfővel és az államelnökkel tárgyalt az OECD küldöttsége
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Romániáról készített gazdasági tanulmánya fontos ajánlásokat fogalmaz meg az adó- és költségvetési reformok, a…
Tovább...Kezdődik a költségvetés parlamenti vitája
Ma kerül a parlament illetékes szakbizottságai elé a 2026-os állami költségvetés tervezete. A képviselők és szenátorok 13 óráig nyújthattak be…
Tovább...Jövő héten dönthet a koalíciós sorsáról a PSD
A költségvetés elfogadása után konzultálni fognak a tagsággal arról, hogy a Szociáldemokrata Párt maradjon-e a kormánykoalícióban, illetve a miniszterelnök élvezi-e…
Tovább...