Tegnap délután súlyos betegség után, melyet hét hónapig méltósággal viselt elhunyt Kostyák Alpár zenetanár, népzenész, táncházszervező, a kolozsvári televízió szerkesztője. Kostyák Alpár 1957. október 17.én született Kolozsváron, ugyanitt járt iskolába, majd a Gheorghe Dima zeneakadémián diplomázott.Mozgalmas élete során többek között a csíkszerdai zeneiskola vezetője is volt, de ugyanitt kultúrmenedzserként is dolgozott. A kolozsvári televíziónak, illetve kezdetekben a rádiónak is munkatársa volt, összesen nem kevesebb, mint 21 évig dolgozott itt, többnyire zenei tematikájú műsorokat szerkesztett. A nézők, hallgatók a minőségi zenén túl jó kedélyéről ismerhették Kostyák Alpárt, aki az elmúlt időszakban még úgynevezett gasztró-műsort is szerkesztett és az sem titok, hogy kedvelte a sporthorgászatot. Családja, munkatársai, barátai, ismerősei csütörtökön délben egy órakor kísérik utolsó útjára a Kolozs megyei Kisbács község temetőjében.
Natalija Gorscak: Az EBU 2022-ben egy héten belül kizárta az orosz műsorszolgáltatót, Izrael esetében nem hozott hasonló intézkedést
Szlovénia nem vesz részt a jövő évi Eurovíziós Dalfesztiválon.
Tovább...Tovább emelkedett a thaiföldi, Srí Lanka-i és indonéziai áradások áldozatainak száma
Legkevesebb 1608 halálos áldozatuk van a Thaiföldön, Srí Lankán és Indonéziában pusztító áradásoknak.
Tovább...Heves esőzések sújtják Athént
Készültségbe helyezték ma a hatóságokat Görögországban.
Tovább...A balti államfők szkeptikusan nyilatkoztak a béketárgyalásokról
Lettország, Litvánia és Észtország államfője szkeptikusan nyilatkozott tegnapi rigai találkozójukon az ukrjanai háború lezárását szolgáló béketárgyalások sikeréről.
Tovább...