Az Európai Unió migrációs politikája nem hozott pozitív eredményt, ezért változtatni kell rajta – hangoztatta Beata Szydlo lengyel miniszterelnök, aki szombaton Gura Humoruluion tárgyalt Dacian Ciolos kormányfővel. A Mediafax szerint Szydlo a brüsszeli migrációs politika kudarcának tulajdonította azt is, hogy az Egyesült Királyság a referendumon az EU-ból való kilépésre szavazott. Úgy vélte, az uniónak sokkal többet kell költenie az illegális bevándorlás megelőzésére, és leszögezte: Lengyelország elutasítja a bevándorlók kötelező kvóták alapján megvalósítandó szétosztását. A két kormányfő közös sajtóértekezletén mindkét fél fontosnak nevezte a párbeszéd folytatását Törökországgal – ennek érdekében tett közös látogatást múlt héten Ankarában a lengyel és a román külügyminiszter. A lengyel és román kormányfő meglátogatott több bukovinai ortodox kolostort és felkereste a Suceava megyei Solonetu Nou nevű települést, az egyetlen olyan romániai falut, ahol tömbben élnek a lengyelek. A 2500 romániai lengyel közül mintegy hétszáz él ezen a bukovinai településen.
Izrael szerepe miatt lemondott az amerikai terrorelhárítási vezető
Joe Kent, az Egyesült Államok Nemzeti Terrorelhárítási Központjának vezetője kedden bejelentette lemondását. Közlése szerint döntését az Iránnal szembeni katonai fellépéssel…
Tovább...Szakadhat a koalíció a költségvetés körüli viták miatt
A parlament költségvetési bizottságai megkezdték a 2026‑os állami költségvetés részletes vitáját. A képviselők sorra szavaznak minden intézmény büdzséjéről, és több…
Tovább...Pálúr János orgonaművész koncertezik Bukarestben
Ma este különleges orgonakoncertet tartanak Bukarestben: Pálúr János magyar orgonaművész lép fel a Szent József‑katedrálisban. A koncert címe Teremtéstörténet, amelyben…
Tovább...Mozaik, 2026. március 17-e
Adásunkban beszélgetést hallhatnak Ferencz Angélával, a Hargita Megyei Kulturális Központ vezetőjével, akit nemrégiben beválasztottak a Kulturális Minisztérium alárendeltségében működő Román…
Tovább...