Németh Zsolt szerint a hétszáz éves Kolozsvár hosszú életének titka, hogy egyszerre tudott szép, okos és jó lenni. A magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke a parlament és Magyarország nevében köszöntötte az este Kolozsvárt a számára városi kiváltságokat biztosító dokumentum keltezésének 700. évfordulóján, az ünnepi gála előtt. Németh Zsolt elmondta, a város szépségének hátterében ott húzódik az a kulturális sokszínűség, amelyet évszázadok óta képes fenntartani. Németh Zsolt bejelentette, hogy a Kolozsvári Magyar Napok főszervezőjét, Gergely Balázst, aki maga is jól tudta egyesíteni a rendezvényben a szépséget, az okosságot és a jóságot, Pro Cultura Hungarica díjjal tünteti ki a magyar állam. Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere köszöntésében kijelentette: a város a keresztény Európa értékrendjére épült. Horváth Anna úgy vélte: Kolozsvár csak akkor lesz sikeres, és méltó régi nagy híréhez, és az áhított Európa kulturális fővárosa címhez, ha magyarok és románok ki tudják űzni a bizalmatlanságot és a közönyt magukból. Szabó Lilla, a Kolozsvári Magyar Napok programigazgatója kijelentette, Kolozsvár ma is Erdély kulturális fővárosa. Az ünnepi gála keretében a Kolozsvári Magyar Opera a Mátyás-szoborcsoport közelében felállított főtéri nagyszínpadon mutatta be Erkel Ferenc Hunyadi László című operáját. Ezt követően nézhette meg a közönség Bordos László Zsolt világhírű vizuális művész háromdimenziós épületvetítését a Szent Mihály-plébániatemplom falán.
December 15-én vitáznak a bizalmatlansági indítványról
A Románia nem eladó - progresszisták nélküli kormányt című bizalmatlansági indítványt december 8-án, hétfőn olvassák fel a parlamentben - döntötte el ma a két ház házbizottsága.
Tovább...A legfelsőbb bíróság megtámadja a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó új törvénytervezetet
A testület ma egyöntetűen határozott erről.
Tovább...Oroszország és az Amerikai Egyesült Államok bukaresti külképviseletéhez fordult Kulcsár-Terza József
A Magyar Polgári Erő elnöke azt kérte a két nagyhatalomtól, hogy diplomáciai tárgyalások során gyakoroljon nyomást Romániára az országban élő magyar közösség jogainak betartása érdekében.
Tovább...Nicușor Dan visszaküldte a parlamentnek a 2002/31-es sürgősségi kormányrendeletet módosító törvényt
Az államfő meglátása szerint a jogszabály jelenlegi formája a 'feszültségek felerősödéséhez' vezethet.
Tovább...