Egy eddig ismeretlen, 5000 éves képírás nyomait fedezték fel egy cserépedény töredékén egy ásatáson az észak-bulgáriai Pleven város közelében, Riben faluban – jelentette a bolgár rádió. Az ismeretlen jelentésű piktografikus jelek között egy szvasztika is található. A pleveni helytörténeti múzeum igazgatója, Vologya Popov szerint az írásbeliséget illetően „az évszázad felfedezéséről” van szó, mert a lelet azt bizonyítja, hogy már ötezer éve létezett egy írásforma. Az igazgató állítása szerint a ribeni agyagtáblán látható írás 2000 évvel régebbi a sumér és az egyiptomi írásnál.
Cyberbullying ellen foglal állást az Európai Parlament
Az Európai Parlament csütörtökön állásfoglalást fogad el a célzott büntetőjogi rendelkezéseknek, valamint a platformok felelősségének elengedhetetlen szerepéről az internetes megfélemlítés…
Tovább...Franciaország szakít az amerikai szoftverfüggőséggel
A párizsi kormány bejelentette: két és fél millió állami számítógépet állítanak át Microsoft Windowsról nyílt forráskódú Linux-rendszerekre. A minisztériumoknak őszig…
Tovább...Elhunyt Sebő Ferenc énekes, népzenekutató, a táncházmozgalom egyik elindítója
79 éves korában meghalt Sebő Ferenc, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas énekes, gitáros, tekerőlantos, dalszerző, népzenekutató és építészmérnök, a…
Tovább...Leminősítette Szlovákiát az S&P Global Ratings
A nemzetközi hitelminősítő elsősorban azzal indokolta a lépést, hogy a gyenge gazdasági növekedés, a magas szociális és védelmi kiadások, valamint…
Tovább...