Lehetségesnek tartja az alkotmány korlátozott módosítását a parlamenti pártok egyetértésével a török államfő a Reuters brit hírügynökségnek adott interjúban.Recep Tayyip Erdogan közölte, hogy szakadár terrorista szervezetként fognak bánni az Egyesült Államokban önkéntes száműzetésben élő török hitszónok, Fethullah Gülen törökországi ?hálózatával?. A török államfő beszámolt arról, hogy a sikertelen államcsínykísérlet óta 10.400 embert tartóztattak le, további négyezret pedig őrizetbe vettek, köztük a hadsereg 103 tábornokát. Azt állította: nem zárható ki újabb államcsínykísérlet lehetősége, de a puccsistáknak nem lesz könnyű dolguk, mert, mint mondta, „éberebbek vagyunk”. Hozzátette, hogy a fegyveres erőket gyorsan átszervezik. A török parlament által tegnap elfogadott rendkívüli állapot bevezetéséről azt mondta, hogy az szükség esetén minden további nélkül meghosszabbítható.A rendkívüli állapotot egyelőre három hónapra hirdette ki Ankara. Az 550 tagú török törvényhozásban a képviselők nagy többsége megszavazta az egész országra kiterjedő rendelkezés bevezetését. A különleges jogrend lehetővé teszi a hatóságoknak, hogy gyorsan és hatékonyan lépjenek fel a puccsisták támogatóival szemben.
A kormányfővel és az államelnökkel tárgyalt az OECD küldöttsége
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Romániáról készített gazdasági tanulmánya fontos ajánlásokat fogalmaz meg az adó- és költségvetési reformok, a…
Tovább...Kezdődik a költségvetés parlamenti vitája
Ma kerül a parlament illetékes szakbizottságai elé a 2026-os állami költségvetés tervezete. A képviselők és szenátorok 13 óráig nyújthattak be…
Tovább...Jövő héten dönthet a koalíciós sorsáról a PSD
A költségvetés elfogadása után konzultálni fognak a tagsággal arról, hogy a Szociáldemokrata Párt maradjon-e a kormánykoalícióban, illetve a miniszterelnök élvezi-e…
Tovább...Ismét szavaznak az ügyészjelöltekről
Hétfőn újra szavaz a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács ügyészi részlege Alex Florența és Marius Voineag főügyészjelöltek alkalmasságáról, miután a múlt heti…
Tovább...